bezár
 

színház

2018. 04. 28.
Találkozások: pályázat fiatal, pályakezdő rendezőknek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Találkozások: pályázat fiatal, pályakezdő rendezőknek Fiatal, pályakezdő rendezők jelentkezhetnek május 6-ig a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület Találkozások címen meghirdetett közös pályázatára.

 A kiírásra olyan kétszereplős kamaradarabokat várnak, ahol a színészek közt legalább két generációs korkülönbség van, a fiatal rendezőt pedig egy tapasztalt kollégája mentorálja. Az elmúlt években összesen hat produkció valósult meg, amelyekből jelenleg öt még mindig műsoron van. A pályázatokat május 6. éjfélig várják, a teljes kiírás és a jelentkezési lap elérhető a Bethlen Téri Színház weboldalán.

Az első évben Valcz Péter rendezését mutatták be, ahol Jordán Tamás mentorálásával, valamint a Junior Prima-díjas Grisnik Petrával és a Tünet Együttesből ismert Gőz Istvánnal készült el a világhírű gyurmafilm színpadi változata, a Mary és Max.

A második bemutató rendezője, Szilágyi Bálint maga fordította Peter Handtke Az aranjuezi szép napok című darabját, amelynek szerepeit a szintén Junior Prima-díjjal elismert Eke Angéla és a darab mentor rendezőjeként is dolgozó Zsótér Sándor alakít.

A 2016/2017-es évadban elsőként a délszláv háború idején játszódó Egy fiú Boszniából című előadást rendezte a nagyváradi Lazici Noémi, Botos Évával és Jászberényi Gáborral, a negyedik bemutatóra, a Cseh Judit rendezte Nőkből is megárt. című előadásra pedig 2017 februárjában került sor. Pataki Éva saját regényéből írt színdarabjában Tordai Teri és lánya, Horváth Lili a színpadon is anya-lánya szerepben láthatók.

Tavaly januárjában mutatták be Vadász Krisztina David Mamet két darabjából, a Dark Pony és a Reunion című drámákból létrehozott Viszontlátás című előadását Márton András és Barna Lilla főszereplésével. Az előadás mentora Szikszai Rémusz volt. A legfrissebb darab bemutatójára pedig április 11-én, a magyar költészet napján került sor, Igó Évával és Zoltán Áronnal. A Szívlapát című versszínházi esten 20 kortárs magyar vers hangzik el az azonos című versantológiából válogatva. A rendező páros Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna, mentoruk Hegedűs D. Géza.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az orosz barát az Örkény Színházban
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól
Ördög Tamás Darázs című darabja a Marczibányi Téri Művelődési Központban
Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén

Más művészeti ágakról

Jutta Bauer Nagypapa őrangyala című könyvéről
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés