bezár
 

színház

2018. 07. 02.
Díjakat alapított az Esztergomi Várszínház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Díjakat alapított az Esztergomi Várszínház Az Esztergomi Várszínház szombaton kezdődő 30. évadában örökös tagot választanak, átadják a frissen alapított Nagyfalusi Tibor Művészeti Díjat és kiadványt mutatnak be a színház múltjáról.

Horányi László tájékoztatása szerint az örökös tag címet olyan személyek érdemelhetik ki, akik az indulás óta hozzájárultak a szabadtéri teátrum országos és nemzetközi hírűvé válásához. Ugyancsak a jubileumhoz kapcsolódva alapították meg a Nagyfalusi Tibor Művészeti Díjat, melyet az évadban a legkiemelkedőbb művész, csoport, színész, rendező, díszlet- és jelmeztervező vagy más alkotó vehet majd át.

A közönség szavazhat a Nagyfalusi-díj jelöltjére, az elismerésekről három tagú kuratórium dönt az évad végén. Nagyfalusi Tibor több mint két évtizedig volt az esztergomi könyvtár igazgatója, vezette a helyi amatőr színjátszó csoportot és 1988 óta tagja volt a várszínházi nyári játékok támogatására szervezett közalapítványnak.

Az ünnepi évadra megjelenik a várszínház múltját bemutató kiadvány, számos képpel, visszaemlékezésekkel, kritikákkal, írásokkal. Amennyiben anyagi lehetőségeik engedik, egy dokumentumfilmet is forgatnak az elmúlt évtizedekről - tette hozzá az igazgató.

Az Esztergomi Várszínház idei évadát együtt ünnepli testvérszínházaival, olyan fellépőkkel, művészekkel, akik az elmúlt három évtizedben szerepeltek a játszóhelyen. Az ünnepi szezonban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Futótűz című darabot hozza el Esztergomba. A műsorban szerepelnek a komáromi teátrum, a Nemzeti Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Váci Dunakanyar Színház előadásai.

Különböző produkciókkal tér vissza Esztergomba Udvaros Dorottya, Ónodi Eszter, Érdi Tamás, a L' art pour l' art Társulat, Horányi Juli és találkozhat a közönség Sebő Ferenccel, valamint Vidnyánszky Attilával.

A szervezők megemlékeznek Cseh Tamásról, Rejtő Jenőről, valamint különleges esten láthatják a nézők a Quimby slágerekre épülő Megadom magam című musicalt. A rendezvény részletes programja megtalálható a www.esztergomivarszinhaz.hu oldalon.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
Az orosz barát az Örkény Színházban
színház

A Punchdrunk Viola's room előadása Londonban

Más művészeti ágakról

art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 2. nap
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 1. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés