bezár
 

irodalom

2018. 07. 05.
Kemény, Földényi F., Ladik és Zoltán Gábor a 2018-as FISZ-táborban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kemény, Földényi F., Ladik és Zoltán Gábor a 2018-as FISZ-táborban A Fiatal Írók Szövetsége hetedik alkalommal rendezi meg nyári táborát, ezúttal új helyszínen, a Szokolya melletti Királyréten 2018. július 18. és 22. között.

Az ötnapos irodalmi rendezvény számos szakmai programot tartogat: az érdeklődők Ladik Katalinnal, Kemény Istvánnal, Földényi F. Lászlóval és Zoltán Gáborral hallgathatnak beszélgetéseket délutánonként. Napközben líra, próza, kritika, műfordítás vagy nemzetközi műhelyekben dolgozhatnak a jelentkezők, este pedig felolvasásokon, szakmai beszélgetéseken, társtudományi, társművészeti programokon vehetnek részt.

prae.hu

A FISZ-tábor célkitűzése, hogy évről évre tartsa karakterét és színvonalát, ugyanakkor meglepetéssel is várja az érdeklődőket, ezért a szervezők mindig újraalkotják a tábor programját. Királyrétre kisvasúttal is lehet érkezni, a FISZ-vasúton pedig felolvasó kalauzok kísérnek. Ha nem ebben a FISZ-táborban, akkor hol máshol lehetne Győrffy Ákossal túrázni a Bajdázó-tónál? Az újdonságok mellett csak ami jól bevált, az marad változatlan. A reggeli Bevezetés a szépirodalomba és az esti buli között a leghatékonyabb írói-szerkesztői gyakorlat, a kis csoportokban zajló műhelymunka az, amiben kiváló szakemberek segítenek. A kritikaműhely vezetője Károlyi Csaba és Szirák Péter, a prózáé Láng Zsolt és Szilasi László. Kollár Árpáddal és László Noémivel dolgozhatnak a líraműhelyek résztvevői, míg a műfordító műhely vezetője Nádasdy Ádám lesz. A nemzetközi műhelyek keretében lesz román-magyar fordítói workshop, de két indiai szerzővel is megismerkedhetnek a táborozók Rochelle Potkar és Sonnet Mondal költők személyében.

A tábor első napjának estéjén Határok és átlépések címmel kerül sor egy nyílt és rendhagyó beszélgetésre a szexuális zaklatásról, meghívott szakértők közreműködésével, így Csepregi Jánossal, Halász Sárával és Kiss Valériával.

Bemutatkozik két közös kiadásban megjelent kötettel az Erdélyi Híradó, lesz kerekasztal-beszélgetés Erőszak és irodalom címmel, majd Kritikustusa is a frissen megjelent FISZ-könyvekről, melyben az ítészek a szemünk előtt csapnak össze esztétikai érveikkel. A tábor második estéjén a Szépirodalmi Figyelő főz, és amint kifogyott a lecsó az üstökből, különleges desszert következik: az idén 20 éves Fiatal Írók Szövetsége születésnapi tortáján fújjuk el a gyertyákat.

FISZ-tábor

További információ és a letölthető jelentkezési lap a FISZ honlapján vagy Facebook-oldalán található: http://fiatalirok.hu/cikk/fisz-t%C3%A1bor-2018.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/436971340060292/.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről
irodalom

Az örmény idő nyomában

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
A Knoll Galéria Ég és Föld fényei - Festészet 1990 körül egy magángyűjteményben című kiállításáról
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés