bezár
 

színház

2018. 09. 02.
A szinkronszakma legjobbjait díjazták Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szinkronszakma legjobbjait díjazták Budapesten Ebben az évben is megrendezték a Szinkronikum gálát, amelyen a magyar szinkronszakma legjobbjait díjazták. Az ünnepségen Szersén Gyula színművész vehette át a szakma életműdíját - hangzott el az M5 kulturális csatorna Hétvégi Belépő című műsorában vasárnap délelőtt. 

 A második alkalommal megrendezett díjátadó ünnepségen, szeptember elsején, a magyar szinkronszakma legjobbjait nyolc kategóriában díjazták. 

Szersén Gyula, aki 54 éve dolgozik a szinkronszakmában, a műsorban elmondta: megható volt számára az életműdíj, amelynek jelentőségét számára az emeli, hogy azt a szakma képviselői ítélték oda. 

Az egyebek mellett Charles Bronson, Terence Hill magyar hangját kölcsönző színművész beszélt arról is, hogy van amikor elégedett a munkájával, mert százszázalékosan bele tud bújni egy színész bőrébe, de van, amikor nem érzi ezt az elégedettséget. Sajnos nagyon sok a kommersz film, amit a televíziós csatornák sugároznak - tette hozzá. A számos szinkronszerep között Poirot felügyelő vagy Dr. Watson magyar hangjaként is megszólaló színész arról is beszélt, hogy kedvenc szinkronmunkái közé tartoztak David Attenborough természetfilmjei.

Rajkai Zoltán, a SzíDoSz (Színházi Dolgozók Szakszervezete) Szinkron Alapszervezete elnöke elmondta, hogy az idei Szinkronikum díjátadó gálán a tavalyinál több elismerést adhatták át, így a szinkronszakma minden területének legjobbjait díjazták. Elismerésben részesült a legjobb dramaturg, rendező, hangmérnök, színész, átadták a közönség díját és a Selmeczi Roland Talentum-díjat is.

Rajkai Zoltán a szakma előtt álló legfőbb kihívásként említette: mivel nincsenek a szakmának minőségbiztosítási feltételei, képzése, ezeket ki kellene alakítani.

Elsőként tavaly ismerték el a magyar szinkronszakmában dolgozó előadóművészek munkáját. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) anyagi és szakmai támogatásával létrehozott díjat 2017-ben Bács Ferencnek, Bókai Máriának és Perlaki Istvánnak ítélték oda.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Markus Öhrn - Karol Radziszewski / Nowy Teatr (PL) Fóbia című darabjáról
A Katona József Színház némacsend című előadásáról
Beszélgetés az Octogonról a FUGA Építészeti Központban
színház

Interjú a Rég volt, mese volt, minden szava igaz volt című darab kapcsán

Más művészeti ágakról

Interjú Pálos Gergellyel, a Csendes barát operatőrével
Nem vagy egyedül cikksorozat - Darren Aronofsky: A bálna
Beszélgetés Demeter Zsuzsával folyóiratokról, a Helikonról és az utánpótlásról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 4.számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés