bezár
 

színház

2018. 10. 26.
Emléktábla Tolnay Klári színművész egykori lakóházán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Emléktábla Tolnay Klári színművész egykori lakóházán Emléktáblát avattak Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész halálának 20. évfordulója alkalmából egykori lakóházán, az V. kerületi Fejér György utca 6. szám alatt csütörtökön Budapesten.

Tolnay Klári (1914-1998) tiszteletére az V. kerületi Önkormányzat és a Klárika 100 Alapítvány helyezte el a Lantos Györgyi szobrászművész által alkotott domborműves emléktáblát azon a házon, amelyben a művész 52 évig élt.

Szkéné színház

Góg Laura, a Klárika 100 Alapítvány kurátora, a 2014-es Tolnay Klári emlékév főszervezője felidézte, hogy a színművész húsz éve, 1998. október 23-án lépett utoljára színpadra és október 27-én hunyt el. Mint mondta, az emléktábla avatásával céljuk egy olyan alkotás elhelyezése volt, amely hűen tükrözi Tolnay Klári személyiségét, emlékezteti az arra járókat varázslatos lényére.

A dombormű Tolnay Klárit leghíresebb szerepében, Blanche-ként ábrázolja Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjában, amelyet 1962-ben mutattak be a Madách Színházban. „Remélem, hogy így a fiatal generáció is megőrzi őt emlékezetében. Azok is, akik már csak felvételről láthatják őt” — mondta Góg Laura.

Sunyovszky Sylvia színművész, az alapítvány kurátora elmondta, hogy Tolnay Klári a Madách Színház fénykorában volt vezető drámai színésznője a társulatnak. Pályafutása során a világirodalom legnagyobb szerepeit játszhatta el, remekművek nőalakjaiba lehelt életet. Kivételes színészi képességével mindig bűvkörébe vonta közönségét. Nőies báját, pajkos huncutságát, finom iróniáját minden alakításánál megcsillantotta, hiszen azt vallotta, hogy csak humorral élhető át a tragikum. „Tolnay Klári emberi közvetlenségét, humorát, alakításai sokszínűségét és a színészet iránti elkötelezettségét, szenvedélyes szeretetét sugározza ez az emléktábla az erre elhaladó közönsége felé” — mondta a művész pályatársa.

Wohlmuth István, az önkormányzat kulturális tanácsnoka kiemelte, hogy a színész művészete az adott pillanatban létezik, mégis fontos, hogy a következő generációk megőrizzék neveiket, emlékezzenek alakításaikra. „Az a dolgunk, hogy az emléket élővé varázsoljuk, és adjuk tovább a következő generációknak” — tette hozzá.

Góg Laura az MTI-nek elmondta: a 20 éves évforduló alkalmából Tolnay Klári síremléke is megújult a Farkasréti temetőben. Emellett az emléktábla-avatás után csütörtök este gálaműsort is adtak a 20 éve elhunyt színművész emlékére a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei az iskola Tolnay Kláriról elnevezett dísztermében.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Janovics című előadás a Szolnoki Országos Színházi Találkozón
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
A Boldogtalanok című előadás az Örkény Színházban
A VII. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál nyitóelőadásáról

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés