bezár
 

színház

2018. 11. 24.
Olaszországban turnézik a Recirquel társulat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Olaszországban turnézik a Recirquel társulat Olaszországban turnézik a Recirquel újcirkuszi társulat, amely a Meztelen Bohóc című produkcióját mutatja be november 23. és 27. között Vicenzában és Rovigoban. A Magyarországon 2014-ben debütált egészestés előadás a társulat legmonumentálisabb darabja, amelynek századik előadására az olasz turné keretében kerül sor.

A novemberi előadássorozat különlegessége, hogy a közönség olasz nyelven tekintheti meg a produkciót, amelyet Vicenzában és Rovigoban négy alkalommal adnak elő.

A Meztelen Bohóc az utóbbi években bejárta többek között Franciaország és Izrael leghíresebb színpadait is. A darabot 2017 januárjában Cannes-ban több mint 2400 néző előtt adták elő, ugyanazon év februárjában pedig héberül is bemutatkozott Tel-Avivban, az Izraeli Operaházban.

A magyar közönség legközelebb december 3. és 31. között a Müpa Kultúr Kültér című programsorozata keretében találkozhat a Recirquellel: a társulat decemberben 26 alkalommal adja elő új előadását, A Kristály című produkciót.

A kép forrása a társulat Facebook-oldala.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Krémes keringő című előadás az Újszínházban
Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
színház

Sétálószínházi Kékszakállú-adaptáció az Anyaszínháztól és az RS9 Színháztól
színház

A Punchdrunk Viola's room előadása Londonban

Más művészeti ágakról

art&design

Szomatikus felfogás a képzőművészet és táncművészet határán
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 5. nap
Műhelykonferencia a Pesti Vigadóban
A Krasznahorkai László-szövegek poétikájának kistükre buddhista filozófiai értelmezésben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés