„Oroszországot, ész, nem érted” — mintha ez a szállóigévé lett híres verssor visszhangzana Dmitry Glukhovsky szatirikus elbeszéléseiben. Az Orosz népellenes mesék ugyanis egy tagadhatatlanul ismerős, ugyanakkor végtelenül szürreális Oroszhon működésébe enged betekintést, ahol semmi sem az, aminek először gondolnánk: az orosz földgáz-biznisz hátterében például alvilági paktumok sejlenek fel, a választások eredményéről titkon számítógépek döntenek, az ország mesés gazdagsága pedig valójában „légből kapott”, méghozzá a szó szoros értelmében…

Glukhovsky sötét tónusú és humorú elbeszéléseinek hátterében annak baljós felismerése bujkál, hogy az Állam, mint olyan, nem létezik: Patyomkin-díszletei közt voltaképpen csak egy nagyszabású — és legtöbbször igen kegyetlen — színjáték zajlik, a rendszer ellen szélmalomharcot vívó kisemberek és a Kreml hatalmasságainak jóindulatát pénz- és emberáldozatokkal elnyerni igyekvőcsinovnyikok előadásában. Az össznemzeti tragikomédia főszereplője pedig nem más, mint a személyi kultusszal övezett Nemzeti Vezető, aki egykori padtársait varázsütésre dúsgazdag oligarchákká változtatja, és akinek még a legjelentéktelenebb megnyilvánulásai is nagyobb hírértékkel bírnak a közmédiában, mint a földönkívüliek Moszkvába látogatása…

Az Orosz népellenes mesék kimeríthetetlen fantáziáról árulkodó ötletek izgalmas tárháza, valamint minden sci-fibe hajló megoldásával együtt is tűpontos kritikai látlelet az ezredforduló utáni orosz (és ki tudja, talán nem csak az orosz) politikai hatalom egyszerre abszurdés abszolút jellegéről, a társadalom banális és fatális viszonyairól.

Dmitry Glukhovsky (sz. 1979) az új orosz irodalom világszerte népszerű szerzője. Bemutatkozó regénye, a világvége utáni Moszkva földalattijában játszódó Metró 2033 számos országban bestseller lett. Posztapokaliptikus sikerkönyvét később trilógiává bővítette (Metró 2034 és 2035), de írt történelmi kalandregényt (Szürkület), nagyszabású negatív utópiát (Future.hu) és az okostelefonok világára fókuszáló modern bűnregényt (Text) is.

*

Ott áll ő: a vasból öntött parancsnok, az alapító, a tér ura és az ország titkos uralkodója. Feliksz, aki feltámadt hamvaiból. A csőcselék gajdolt valamit a csizmája körül a maga Neander-völgyi nyelvén, a saját vad jelszavait skandálta, ő pedig engedte nekik, hogy kieresszék a gőzt  — tudva, hogy bronztenyerének egyetlen csapásával százat szétlapít, a többit pedig széjjelkergeti, a talpával pedig egyszerre ezret is összezúzna ezekből a tetvekből. Amíg áll a KGB, áll ő is. Örökké.