bezár
 

film

2019. 06. 12.
Újra február végén lesz az Oscar-gála
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra február végén lesz az Oscar-gála A 92. Oscar-díjátadót követő két évben, 2021-ben és 2022-ben visszaáll a régi rend, és újra február utolsó vasárnapján adják át az Oscar-díjakat Hollywoodban - számolt be az amerikai filmakadémia döntéséről a The Hollywood Reporter.

A 92. Oscar-gálát tavaly 2020. február 9-re tűzte ki a filmakadémia, ami az eddigi legkorábbi időpont. Az amerikai filmakadémia keddi bejelentése után alig 24 órával a brit filmakadémia is előállt a BAFTA-díjak átadásának dátumával. Eszerint 2021-ben február 14-én, 2022-ben pedig február 13-án rendezik a londoni ceremóniát, tehát szokás szerint az Oscar-gála előtt két héttel.

A 2020-as igen korai Oscar-díjátadó miatt a BAFTA-gála február 2-án lesz, így mindössze egy hét telik majd el a két nagyszabású díjátadó között. Az amerikai filmakadémia honlapja szerint a 2020-as Oscar-díjátadóval kapcsolatos dátumok a következőek: az filmakadémia kormányzói díjait 2019. október 27-én adják át, az Oscar-jelöléseket 2020. január 13-án jelentik be. A filmakadémia tagjai január 30-tól szavazhatnak a díjakról, a szavazás február 4-én zárul, öt nappal később, február 9-én pedig a hollywoodi Dolby Színházban 92. alkalommal átadják az Oscar-szobrokat. A 93. Oscar-gála 2021. február 28-án, a 94. Oscar-díjátadó pedig 2022. február 27-én lesz.

Fotó: www.variety.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Interjú Vermes Dorkával az Árni című első nagyjátékfilmjéről
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Martin Scorsese: Megfojtott virágok

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés