bezár
 

film

2019. 10. 20.
Titanic Filmfesztivál
Titanic Filmfesztivál - Izgalmas nemzetközi válogatást ígér az egyhetes mustra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenhét új alkotást tűz műsorára október 21. és 27. között a 26. Titanic Filmfesztivál a világ minden tájáról. A nemzetközi válogatást két helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben tekintheti meg a közönség - mondta el Horváth György, a fesztivál igazgatója a hétvégén az MTI-nek.

Idén a megszokott tavaszi fesztivál őszre csúszott, és érezhetően szűkebb keretek között jelentkezik. "Vannak körülöttem segítők, csak kisebb a stáb, a válogatást viszont egyedül csináltam. Allan Sorensen, aki remek programokat állított össze az utóbbi években programigazgatóként, visszatért Koppenhágába, idén már nem vett részt az előkészítésben. A filmek nézését, kiválogatását korábban is nagyon szerettem, ez most ismét rám hárult" - számolt be róla Horváth György. Hozzátette, hogy a program összeállításánál a fesztiválok és a partnerek nagyon készségesek voltak, mivel elutazni nem volt módja, elküldték számára a filmek megtekintő linkjeit. "Gyakorlatilag szinte a bemutatókkal egyidejűleg megnézhettem a filmeket. Így a válogatásban a legfrissebb filmek szerepelhetnek. Az Árva Brooklyn például öt hete volt a New York-i Filmfesztivál zárófilmje" - mesélte.

Az Urániában hétfőn hagyományosan Jim Jarmusch-filmmel, A holtak nem halnak meg című zombivígjátékkal nyílik meg a filmmustra. Horváth György számításai szerint ez már a negyedik Jarmusch-film a Titanic történetében, mint mondta, valószínűleg a rendező is tud róla, mivel minden alkalommal jóváhagyja a bemutatást. Edward Norton Árva Brooklyn című krimijét zárófilmként október 27-én, vasárnap este vetítik le.

Horváth György műfajilag sokszínű programot szerkesztett, de szekciók idén nem lesznek és nincs versenyprogram sem. "A fesztivál mottója: A nagyvászon bűvöletében. Arra jutottam, hogy nem kell méricskélni a filmeket, a munkák és az alkotóik is egyenlőként jelenjenek meg a közönség előtt" - mondta.

A válogatásba nem tudatosan, de végül több olyan film is bekerült, mint Szőcs Petra Déva című alkotása, amelynek egy albínó a főszereplője, és a plakátján az szerepel, hogy "a fehér is csak egy szín", vagy az Árva Brooklyn, amelynek főszereplője Tourette-szindrómás. "Büszke vagyok erre a gesztusra: a műfajok átölelik egymást, és egyben olyan szereplőket, embertársainkat is, akiket a rendezők elkezdtek kiemelni és hőssé tenni" - fogalmazott.

Bár a fesztivál műsorán szereplő filmek közül többnek sincs még forgalmazója, Horváth György kiemelte, hogy a Déva és a Juliette Binoche főszereplésével forgatott Szerelemre kattintva bekerül a mozikba. "Ez a paletta azonban mozog, elképesztően jó munkát végeznek a magyar forgalmazók, nélkülük valószínűleg nem is lehetne a fesztivál programját sem összeállítani, partnerei vagyunk egymásnak. Azt is el tudom képzelni, hogy a fesztivál alatt talál forgalmazót valamelyik film" - hangsúlyozta.

A fesztivál visszatérő rendezői között van az izlandi Rúnard Runardsson, aki pár éve a Madárkák című filmjével szerepelt, most pedig az Echo című munkáját láthatja a közönség. "A több nemzetközi fesztiválon megfordult produkció az egyik kedvencem lett. 56 beállításból áll, karácsonykor játszódik, és az ember valami egészen váratlant kap: van benne abszurd, groteszk és kisrealista beállítás, teljesen mellbevágó, hogy miközben nagyon izlandi, az én napom is benne van, az ahogy itt élek" - magyarázta.

Két japán film is érkezik: a fiatal, népszerű japán színészekkel forgatott És dalol a madarad és a legígéretesebb japán független filmrendezők közé sorolt Paul Young Ghost master című munkája, amely a horrort a fekete komédiával ötvözi.
A finn mozit két alkotás is képviseli. "A Finnagorások rengeteget segítettek, így valósulhat meg az Aurora és A kutyák nem viselnek nadrágot premierje. Mindkettő másért különleges, száguldoznak a világ fesztiváljain, és sorra nyerik a díjakat. A Francia Intézetben kedden mindkettőt látni lehet majd" - számolt be róla a fesztiváligazgató.

A Francia Intézetben hétfőn kapnak ízelítőt a nézők a Lichter Péter és Máté Bori rendezésében készülő zenés absztrakt filmből, A horror filozófiájából. A harmincperces filmrészlet vetítése előtt az alkotók rövid előadást tartanak a Noël Carroll azonos című könyvén alapuló film hátteréről. "Lichter Péter egyszerre foglakozik a film elméletével, és azzal, hogyan lehet ezt átfordítani képekre. Amit nekem megmutattak, az lenyűgöző. A némafilmes hőskorszakra emlékeztetett, amikor a film nem akart experimentális lenni, csak egyszerűen kézzel kellett festeni, hogy színessé váljon. Ez a próbálkozás egyszerre felidézi a film kézművességét, és soha nem látott látványvilágot nyújt" - értékelte Horváth György.

A Titanic két zenés dokumentumfilmet is bemutat: Aretha Franklin és PJ Harvey zenei portréját vázolják fel az Amazing Grace - A szeretet hangján és az A Dog Called Money című produkciók. Az Állattá válni című természetfilmben pedig az ismert amerikai környezetfilozófus, David Abram gondolatai kalauzolnak az észak-amerikai Grand Teton Parkban.
A Titanic részletes programja ezen az oldalon  olvasható.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán

Más művészeti ágakról

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés