bezár
 

zene

2009. 05. 29.
Claudio Abbado visszatér a Scalába
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Claudio Abbado világhírű karmester több mint húsz év után jövő nyáron visszatér a milánói Scalába, és a város ebből az alkalomból 90 ezer fát ültet a tiszteletére.

prae.hu

Abbado Milánó szülötte, és annak idején 17 évig volt az operaház zenei igazgatója. Visszatérte Stephane Lissner, a Scala jelenlegi vezetőjének érdeme, aki arra törekszik, hogy a világ nagy karmestereit ismét a Scala pódiumára állítsa.
    
Riccardo Muti is meghívást kapott, aki 2005-ben viharos körülmények között távozott a Scala zenei igazgatói és vezető karmesteri posztjáról a zenekarral való nézeteltérése miatt. Azóta nem is neveztek ki a helyére mást, Daniel Barenboim vezető vendégkarmesterként foglalkozik a művészeti kérdésekkel.
    
Lissner kedden jelentette be, hogy Abbado 2010 júniusában két koncerten vezényli Mahler 8. szimfóniáját, emellett nyílt próbát tart az ifjúságnak. A karmester 1985-ben vált meg a Scala művészeti vezetésétől, utolsó koncertjét 1987-ben vezényelte az operaházban a Berlini Filharmonikusokkal.
    
A 75 esztendős Abbado hétfőn tárgyalt Milánó polgármesterével és más illetékeseivel, hogy megbeszélje, hova fogják telepíteni a tiszteletére ültetendő fákat, és kiválassza, milyen fák legyenek az emlékparkban, amit a karmester a milánóiak üdvére szánt.
    
A Scala szóvivője elárulta, hogy Abbado szeretné, ha magnólia fák is lennének majd a parkban, amelyet a következő hónapokban kezdenek beültetni.
    
Riccardo Muti egyelőre nem válaszolt a hónapokkal ezelőtt elküldött felkérésre. Az igazgató a 2013-as évad egyik előadására kérte fel a karmestert.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban
Richard Strauss: Ariadne auf Naxos a Bécsi Állami Operaház előadásában
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje

Más művészeti ágakról

Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
A konyha és A brutalista című filmekről
Kotányi Attila Éberen kutató élet könyvét mutatták be a Nyitott Műhelyben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés