bezár
 

színház

2020. 01. 17.
Táncfarsang négy előadással a nyíregyházi színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Táncfarsang négy előadással a nyíregyházi színházban Négy előadással várják a közönséget február 16. és 19. között a hagyományos táncfarsangra a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba - közölte a teátrum csütörtökön az MTI-vel.

A programon ebben az évben is hazai ismert tánc- és balettegyüttesek, illetve színtársulatok lépnek színpadra a szabolcsi kőszínház nagyszínpadán és Krúdy-kamarájában. A nyitónapon, február 16-án a Nyírség Táncegyüttes táncosai az Akármerre visz az utad, illetve a Székelyföld táncait bemutató Szépanyám szőtte című előadásaikat mutatják be a közönségnek.

Másnap a Feledi Project Psyché című bemutatója következik, a Weöres Sándor-mű ihlette táncelőadás egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott, a szerelem és az élet teljességéért harcoló nő küzdelmét mutatja be.

Február 18-án a GG Tánc Eger társulatának közös asszociációs táncszínháza következik In time címmel. A táncfarsang zárónapján Kulcsár Noémi koreográfus William Shakespeare legnépszerűbb komédiájából készült táncjátékát, a Szentivánéji álom című előadást mutatják be a Móricz Zsigmond Színházban.

Kép: https://www.facebook.com/moriczszinhaz/

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
színház

A kabuki – (1. rész) folyóparti tánctól a színházi pokolig
Könnyű nekem a föld az Orlai Produkció előadásában
színház

Interjú a Hosszú virágzás alkotóival

Más művészeti ágakról

Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés