bezár
 

zene

2021. 07. 27.
2023-ban tartják az első teljes Haydneum-évadot Eszterházán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2023-ban tartják az első teljes Haydneum-évadot Eszterházán A magyarországi régizenei együttesek és művészek támogatásán túl zenetudományi kutatásokkal foglalkozik majd a nemrég megalakult Haydneum - Magyar Régizenei Központ, amely leendő székhelyén, Eszterházán 2023-ban tartja majd meg az első teljes Haydneum-évadot.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke felidézte: a magyar régizene-mozgalom az 1980-as években már a világ élvonalához tartozott, akkor a Hungaroton hanglemezkiadó sorra jelentette meg kiváló felvételeit. Több mint harminc éve alakult meg a Vashegyi György által vezetett Purcell Kórus és Orfeo Zenekar is. A rendszerváltozás után azonban nehéz időszak következett, ezért szükségesnek látszott egy olyan struktúra, amely a régizenejátszás kiszámítható finanszírozását garantálja. A költségvetés 2021-ben 990 millió forintot biztosít a - jelenleg bejegyzés alatt álló - Haydneum Alapítvány számára, majd 2022-től évi csaknem másfél milliárd forintot terveznek ráfordítani az alapítvány működésére.

A Haydneum régizenei repertoár feltárását támogató része a barokk, a bécsi klasszikus és a kora romantikus korszak csaknem kétszáz évet felölelő időszakának magyarországi hagyatékán alapszik: az intézmény törekvése a gazdag, magyar vonatkozású régizenei repertoár feltárását ötvözni a magyarországi régizenejátszás támogatásával.

Haydneum támogatásával induló kutatásokat javarészt az Országos Széchényi Könyvtárban található Esterházy-hagyatékra alapozzák, de a nagy egyházi kottagyűjteményekre is kiemelt figyelmet fordítanak. A Veszprémi Érseki Könyvtár kottatárában például sok ezer oldalnyi anyag található, a tervek szerint ezért Veszprémben is lesz irodája a Haydneumnak.

A cél az, hogy a magyarországi régizenejátszás támogatását magasabb szintre emeljék és kiszámíthatóságot biztosítsanak az eddig jobbára csekély pályázati forrásokból működő együttesek számára. Támogatják például a magyarországi régizenei fesztiválokat - pénzzel, kottával, a fellépő művészek díjának kifizetésével -, és tervbe vettek egy pályázati keretet is, amely 2022-től elérhető működési forrást biztosít magyar régizenei együttesek számára. A Haydneum emellett mesterkurzusokat szervez és ösztöndíjat biztosít fiatal művészeknek, de hangszereket is vásárol, építtet, restauráltat.

A Haydneum nyitófesztiválját 2021 október elején tartják Budapesten.

A négyzetes kép forrása: Haydneum

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés