bezár
 

irodalom

2022. 11. 23.
Tóth Krisztina kapja az idei Bertók László Költészeti Díjat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tóth Krisztina kapja az idei Bertók László Költészeti Díjat Második alkalommal ítélte oda a kuratórium a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, amelyet ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító vehet át eddigi életpályája elismeréseként december 6-án

A keddi közlemény szerint Tóth Krisztina költőként az elmúlt három évtized magyar irodalmának élvonalába tartozik; eddig nyolc verseskötete látott napvilágot, legutóbb 2021-ben a Bálnadal. Költészete mellett prózai, gyermekirodalmi, drámaírói és műfordítói munkássága is jelentős.

prae.hu

A közlemény szerint az ünnepélyes díjátadót december 6-án tartják a pécsi Kodály Központban a Pannon Filharmonikusok részvételével. A műsorban Köles Ferenc versmondásán túl szerepelnek Bertók verseihez készült videóetűdök és öt kortárs zeneszerő Bertók-költeményekre komponált dalai, amelyeket Tatai Nóra szopránénekes Szabó Ferenc János zongoraművész kíséretében ad elő. Elhangzik még Eötvös Péter Kossuth-díjas zeneszerző, karmester zenekari műve is. A díjátadón Parti Nagy Lajos költő méltatja Tóth Krisztinát, majd a költővel Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője beszélget.

A Bertók László Költészeti Díjat 2021-ben alapította a költő fia, Bertók Attila, valamint a Jelenkor folyóiratot kiadó Jelenkor Alapítvány. Céljuk a 2020-ban elhunyt Bertók László emlékezetének megőrzése és az ideológiáktól, korlátozásoktól mentes szabad művészet, illetve a kortárs magyar költészet jeles alkotóinak elismerése.
    

A díj egymillió forint pénzjutalommal, díszoklevéllel, valamint idén Nagy Márta keramikusművész által alkotott egyedi kisplasztikával jár. Az elismerést minden évben Bertók László születésnapján, december 6-án adják át ünnepélyes keretek között Pécsett - áll a közleményben.

 

Fotó: MTI /Czimbal Gyula

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről

Más művészeti ágakról

színház

Cyrano de Bergerac a Budaörsi Latinovits Színházban
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés