bezár
 

színház

2009. 08. 23.
Koreai fantázia a Vígszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Koreai fantázia címmel a Koreai Nemzeti Táncegyüttes tart előadást augusztus 25-én este a budapesti Vígszínházban; a rendezvény apropója, hogy a Koreai Köztársaság és Magyarország 20 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatot egymással.

Szkéné színház

Az 50 éves Koreai Nemzeti Táncegyüttes előadását, a Koreai fantáziát különféle hagyományos táncokból állították össze a legkiválóbb koreográfusok és előadóművészek - mondta Czobor Margit, a Vígszínház művészeti titkárságának vezetője az MTI-nek.

A Koreai Köztársaság Kulturális, Idegenforgalmi és Sportminisztériuma arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzeti Táncegyüttes produkciójából a néző képet kaphat a koreai tánc jellemzőiről, a "mozdulatlanság közötti mozgásokról", a "mozgások közötti mozdulatlanságról", a belső csendről és a férfias dinamizmusról.

A társulat megalakulása óta a világ több mint 70 országában lépett fel a koreai hagyományos táncokkal. A júniusban elhunyt világhírű német koreográfus, Pina Bausch 2001-ben látta a Koreai fantáziát, és az előadás után csak annyit mondott: "Nem tudom szavakban kifejezni, mennyire megérintett a táncuk".

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
farkas d. gergő mama című táncelőadása a Trafó színpadán
Madame Tartuffe a Pesti Színházban
A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Yorgos Lanthimos: Bugonia
irodalom

A Jelenkor és az Alföld novemberi számairól
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés