bezár
 

színház

2023. 10. 03.
Új évad a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új évad a Kolozsvári Állami Magyar Színházban Lars Norén svéd drámaíró Démonok című darabját mutatja be elsőként a 2023-2024-es évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház a portugál Nuno Cardoso rendezésében.

A Démonok premierje október 19-én lesz, a kolozsvári közönség első alkalommal láthat Lars Norén-művet a színpadon. Mellette másik öt bemutatót és egy fesztivált is terveznek, ahol az Európai Színházi Unió (UTE) tagszínházai lépnek fel.

Szkéné színház

Nuno Cardoso rendező, a portói nemzeti színház művészeti igazgatója elmondta: azért döntött a négyszereplős Démonok mellett, mivel korábban főleg nagyprodukciókat rendezett, így intimebb előadásra vágyott. Ugyanazon generáció tagjaként ugyanazok a problémák érdeklik, mint Norént, akivel már dolgozott együtt.

Mivel jogot végzett és politikusnak készült, színházi emberként is érdekli a társadalom helyzete, leginkább az a kettősség foglalkoztatja, hogyan lehet egyszerre nagyon jó és nagyon rossz az emberiség. Meglátása szerint állampolgári kötelessége lenne minél jobbnak lenni.

A kolozsvári próbafolyamatról elmondta: számos nyelv ismerőjeként újdonság számára, hogy nem érti a nyelvet, melyen a színészek beszélnek, így rájuk kell bíznia magát, nem kontrolálhat mindent.

Cardoso szerint kockázatos ilyen kortárs és erős történetet színre vinni, de mint fogalmazott, nem a siker a cél, hanem, hogy elmesélje a történetet.

Az előadásban játszó színészek - Bodolai Balázs, Imre Éva, Pethő Anikó, Szűcs Ervin - is az anyag nehézségét emelték ki, rámutatva: a benne lévő problémák annyira "közeliek", hogy akár a sajátjaik is lehetnének, ezért is nagy kihívás dolgozni a szöveggel.

A Démonok díszlettervezője F. Ribeiro, jelmezőtervezője Bocskai Gyopár, koreográfusa Roldy Harrys, a hangterv Micha Mendel munkája.

Pánczél Lilla, András Gedeon és Daradics Hanna személyében három új taggal bővült a társulat.

Démonok után másik öt bemutatót terveznek. Az első gyerekelőadás, H. Ch. Andersen A Fülemüle című meséjét Tasnádi-Sáhy Péter adaptációjában viszi színre Traian Savinescu rendező.

Friedrich Schiller ritkán játszott Stuart Mária című drámáját Diego de Brea szlovén-olasz rendező viszi színre, aki először rendez Romániában.

A norvég Jon Fosse I am the wind című darabját Tompa Gábor rendezi, míg Albert Camus A félreértés című drámáját Mihai Maniutiu alkalmazza színpadra.

Az Ifjú barbárok, illetve a Rómeó és Júlia sikere után az évad második felében ifj. Vidnyánszky Attila is visszatér Kolozsvárra. Az előzetes tervek szerint vagy Hamvas Béla Karneválját viszi színre vagy a teátrum egykori direktoráról, a kolozsvári filmgyártás úttörőjéről, Janovics Jenőről készít eredeti mű alapján előadást - mondta Tompa.

Az évadban fesztivált is terveznek HTC230/Studio15/UTEFest20 címmel annak apropóján, hogy 230 éves a kolozsvári magyar nyelvű színjátszás, 15 éves a színház stúdiója és 20 éves az Európai Színházi Unió fesztiválja, az UTEFest.

A november 4-19. között zajló fesztiválon a tervek szerint a tagszínházak 11 előadását láthatja majd a kolozsvári közönség. Részletes terveket később közölnek, mivel még nem biztosított a teljes finanszírozás.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti kormányból való kiszorításával elakadt a színház felújítási terve, így a teljes évadot lefedő művészeti tervekkel készültek.
 

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Nagyváradi Szigligeti Színház Csárdáskirálynő előadása
színház

Az Egy nyár című komédia a Katona József Színházban
A köd című dráma a Kettőspont Színházban

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés