bezár
 

art&design

2023. 10. 05.
Madách 200: Kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Madách 200: Kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban Megnyílt szerdán a Madách 200. Jelenetek a Tragédiából című kamarakiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat Az ember tragédiája ihlette, Szabó Tamás ötvös és Szabó Imrefia Béla szobrászművész által készített éremsorozatot mutatja be.

A Madách-kiállítás egy finom jelzés, amivel a múzeum azt fejezi ki, hogy milyen fontos számára Madách Imre.

prae.hu

A kiállítást Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója nyitotta meg, az érmeket Igari Antal, a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének elnöke mutatta be.

Igari Antal kiemelte, az éremsorozatot nem megrendelésre, hanem a Madách-év ihletésére készítette el Szabó Imrefia Béla.

A Magyar Nemzeti Múzeum Madách 200. Jelenetek a Tragédiából című kamarakiállítása Madách Imre legjelentősebb művének kortárs művészeti reflexiójára épül. A kiállításon bemutatott érmeken Az ember tragédiája egy-egy színének jelenetei, a másik oldalon pedig Madách Imre portréja szerepel.

Az érméken látható ábrázolások alapját Szabó Imrefia Béla szobrászművész alkotásai jelentik, aki a rajzait előbb gipszszobornak alkotta meg, majd Szabó Tamás ötvösművész ezekből érmeket készített.

A december 31-ig látható kamaratárlaton Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmjének részletei is megtekinthetők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Vélemény Kiss Miklósról és a Just Decorationről
art&design

Diki Luckerson: Haladás labirintus szája felé
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)

Más művészeti ágakról

Julien Elie: Shifting Baselines a 18. Budapesti Építészeti Filmnapokon
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés