bezár
 

színház

2024. 12. 18.
Átadták az Aase-díjakat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Átadták az Aase-díjakat hétfőn a Bajor Gizi Színészmúzeumban; az epizódszerepek megformálóinak járó elismeréseket Gados Béla, a Vígszínház, Gombos Judit, a szolnoki Szigligeti Színház, Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és Urbanovits Krisztina a KV Társulat művésze vehette át.

Gobbi Hilda 1987-ben hozta létre végrendeletében az Aase-díjat az "emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői", az epizodisták számára azzal a meghagyással, hogy évente két színészt és színésznőt díjazhat a neves művészekből álló kuratórium.

Szkéné színház

A Magyar Színházi Társaság (MSZT) szervezésben megvalósuló díjátadó ünnepségen adták át az Aase-díj mellett a Bálint Lajos-vándorgyűrűt és a Prológ díjat is.

A Bálint Lajos-vándorgyűrűt Szinai Eszter művészeti titkár nyerte el. Az elismerést Spiegel Annie, Bálint Lajos özvegye, maga is neves dramaturg, valamint Budapest Főváros Tanácsa alapította 1976-ban. Az alapító okirat értelmében a díjban évente felváltva egy-egy dramaturg, illetve művészeti titkár részesülhet emlékezvén a névadó Bálint Lajosra.

A Prológ díjat Horváth János Antal vehette át. A Drámaíró Kerekasztal által alapított elismerést azoknak a pályakezdő színházi szerzőknek adják, akik írói tevékenységükkel az idei vagy az elmúlt évadban felhívták magukra a figyelmet. A díj elnevezése arra a várakozásra utal, hogy a díjazott a későbbi évadokban is színdarabok sorában mutatja meg tehetségét.

Felhasznált fotók: Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Facebook

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

FröccsFeszt – önismereti imprófesztivál a Momentán Társulat bemutatásában
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon

Más művészeti ágakról

Interjú Gunnar Helgasonnal
Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
irodalom

A 2025-ös Margó második napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés