bezár
 

zene

2025. 03. 21.
Komolyzenei fesztivál Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bartók Béla Művészeti Kara hétfőtől negyedik alkalommal rendezi meg a Bartók Béla Művészeti Napokat, amely a kar hagyományos komolyzenei fesztiválja - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A közlemény szerint az április 1-jéig tartó eseménysorozat idén Bartók Béla halálának nyolcvanadik évfordulója köré szerveződik, változatos programokkal, flashmobokkal, kamarazenei előadásokkal és nagyzenekari koncertekkel várják a közönséget.

prae.hu

A fesztivál nyitónapján a Klauzál téren a művészeti kar rézfúvós együttesének flashmobja indítja el a programsorozatot, majd az érdeklődők egy izgalmas zenetörténeti előadáson ismerhetik meg Rossini művészetét, este pedig fúvószenekari hangversenyt hallhat a közönség.

A rendezvénysorozat több napján is a kar hallgatói és oktatói viszik közel a komolyzenét a szegediekhez, ütőhangszeres- vagy hegedűművészek, rézfúvósok tűnnek föl a város különböző pontjain, a Dugonics téren, a Reök-palota erkélyén és az egyetemi könyvtár épületében, ahol rövid koncerteket adnak. Ezek a rendhagyó előadások nemcsak meglepetésszerűen bukkannak fel különböző helyszíneken, hanem egyben hívogatóként is szolgálnak a fesztivál többi eseményére.

Az esti koncerteken föllépnek a művészeti kar oktatói, a kar Szimfonikus zenekara, gálahangversenyt adnak a fafúvós növendékek, valamint a Nicosiai Egyetemen oktató Nicolas Constantinou zongoraművész is. A rendezvény zárásaként április 1-jén Claude Debussy műveiből álló koncertet hallhat a közönség, amely fuvola-, hárfás és brácsás darabokat is tartalmaz.

Március 26-án három intézmény összefogásában valósul meg egy közös koncert. A Király-König Péter Zeneiskola, a Gál Ferenc Egyetem Vántus István Zeneművészeti Szakgimnázium és az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar zongora tanszakának hallgatói közösen lépnek színpadra a Fricsay Ferenc hangversenyteremben. Ez az együttműködés jelentős mérföldkő a régió zenei életében, hiszen először hallhatja a közönség egy koncerten e három intézmény kiemelkedő tehetségeit.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
Az ország legismertebb előadóival énekel együtt a gyermekkórus
Ki marad, ha Shady eltűnik?
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 50. számáról
irodalom

Prae Műfordító Tábor, tábori napló, 4. nap
A Krasznahorkai László-szövegek poétikájának kistükre buddhista filozófiai értelmezésben
gyerek

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg az ország legjelentősebb illusztrációs pályázatát


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés