bezár
 

art&design

2025. 04. 24.
A gemenci majális programja
Kiállítások, lovasfogat, gyermekprogramok várják a gemenci szezonnyitó közönségét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A gemenci majális programja Kiállítások, lovasfogatos túrák és gyermekprogramok is várják május 1-jén a gemenci szezonnyitó közönségét a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban.  

Az Éledő Gemenc elnevezésű programon a gemenci erdei vasút járatai a hétvégi menetrend szerint közlekednek. Délelőtt negyed tíztől három óráig öt járat indul Pörbölyről Malomtelelő állomásig és vissza, a járatok közül kettő a Rezét nosztalgiagőzössel közlekedik.

prae.hu

A szezonnyitón óránként tárlatvezetéssel lehet megnézni a főhercegi pavilonban a gemenci gímszarvast bemutató, interaktív kiállítást, és ugyanitt nyílik meg a Mezőföld Természetfotó Egyesület tárlata, amely június közepéig látogatható.

A gyerekeknek zenés színházi előadást, lézeres céllövést, íjászbemutatót, kézműves foglalkozásokat szerveznek, lesznek készségfejlesztő fajátékok, a Kanizsai Oldtimer Kerékpáros Szövetség pedig hagyományos velocipéd-bemutatót tart.

A program résztvevői lovasfogattal is kirándulhatnak az ártéri erdőben, a nap folyamán négy alkalommal indulnak fogatok.

A részletes program a https://turizmus.gemenczrt.hu/esemenyek/eledo-gemenc-4/ oldalon található.

 

Fotó: Gemenc Zrt. oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten

Más művészeti ágakról

A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés