bezár
 

art&design

2025. 05. 21.
Mintegy 400 program Hajdúszoboszlón
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy 400 program Hajdúszoboszlón Mintegy négyszáz programmal, köztük kiállításokkal, koncertekkel, fesztiválokkal, sportrendezvényekkel, színházi bemutatókkal és fagylaltversennyel is várják Hajdúszoboszlón a látogatókat és a helyieket az év során.

A Hajdúszoboszlói nyár programsorozatát az idén már ötödik alkalommal hirdetik meg, amelynek keretében a városi és a környékbeli civil szervezetek tematikus hetek keretében lépnek a közönség elé.

prae.hu

Márciusban megnyílt a Munkácsy-kiállítás, amelyet eddig több mint ötezren tekintettek meg a helyi művelődési központban. Pávai-Vajna Ferenc geológus száz évvel ezelőtt tárta fel a gyógyvizet a városban, erről is megemlékeznek az októberi Pávai-fesztiválon. Harmincadik alkalommal rendezik meg júliusban a hajdúszoboszlói folk hétvégét és augusztusban a dixieland-fesztivált.

Több nagykoncerttel és csaknem négyszáz kisebb-nagyobb rendezvénnyel várják az érdeklődőket idén a város különböző pontjain.

Május utolsó hétvégéjén a gyerekeké és a fagylalté lesz a főszerep Hajdúszoboszlón. A 100 év – 100 fagylalt versenyen egy különleges kategóriával is tisztelegnek Pávai-Vajna Ferenc emléke előtt. A gyerekekre is színes programkavalkád vár: mind a két napot koncertek, bábelőadások és szórakoztató előadások színesítik, fellép többek között Hevesi Tamás és az Iszkiri zenekar is.

A gyereknapon mutatják be a Csodaforrás című új mesekönyvet, amelyet Hajdúszoboszló gyógyvizének 100 éves jubileuma alkalmából készíttetett az önkormányzat. Rácz Anikó, a könyv szerzője elmondta: a mesekönyv célja, hogy az évforduló kapcsán felhívja a figyelmet a gyógyfürdő és a gyógyvíz jelentőségére. A Csodaforrás egy kerek történet, amely a valóság és a mese határán egyensúlyoz: sárkányok, tündérek és egy király is megelevenednek a lapokon.

Emellett a Sportolj Szoboszló! programot idén is megrendezik, amelynek keretében 2025 percen át tartó jótékonysági sportmaratont tartanak a fürdővárosban.

Kép:

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Horváth Anita: Igyekszik az ember lánya
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét

Más művészeti ágakról

A Fedák Sári-ügy, avagy minden jegy elkelt című előadás a Magyar Színházban
Interjú Szabó Imola Juliannával, a MáSzínház Ha, én… című előadásáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 48. számáról
Bemutatták a Bertók László összes verseit tartalmazó kötetet


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés