bezár
 

irodalom

2025. 05. 22.
Irodalom éjszakája Debrecenben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén is megrendezik Debrecenben az Irodalom éjszakáját, amelynek központi témája 2025-ben a menedék.

Három estén át, május 30. és június 1. között várják a Csokonai Nemzeti Színház színművészei a nemzetközi irodalom szerelmeseit Debrecen belvárosában, amely hetedik alkalommal csatlakozik a 2006-ban Prágából indult kezdeményezéshez.

prae.hu

Az idén a tavalyinál is több, 26 ország 26 szerzőjének művéből olvas fel 26 debreceni színművész, a kiválasztott szövegek a menedék témaköréhez kapcsolódnak.

A felolvasások mindhárom este 18:30 órakor kezdődnek és 21:30 óráig tartanak, pénteken és szombaton kilenc, vasárnap nyolc helyszínen, mindenhol egy adott szerző művének részlete hangzik el 10-15 percben félóránként. A belvárosi helyszínek közelsége okán a látogatók maguk dönthetik el, hogy milyen sorrendben hallgatják meg az irodalmi részleteket.

A szervezők közlése szerint a programon való részvétel ingyenes, előzetes regisztrációt nem igényel.

A részletekről, a helyszínekről, a művekről és a színművészekről az irodalomejszakaja.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A honlapon arról is olvashatnak, hogy mely helyszíneken biztosítanak a siket vagy nagyothalló vendégeknek jelnyelvi tolmácsolást, illetve mely felolvasások érhetőek el a mozgásukban korlátozott látogatók számára.

 

Fotó: Irodalom Éjszakája Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

irodalom

Interjú dr. Béres Judittal
Négy verseskötetről, amelyeket nagyon vártam
A Szörnyű fülek harmadik felvonásáról
Az Élet és Irodalom LXIX. évfolyamának 46. számáról

Más művészeti ágakról

Interjú dr. Béres Judittal
Fenyő D. György Költőiskolájának bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés