bezár
 

art&design

2025. 05. 22.
Megnyílik a III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem helyettesíthető tárgyak címmel nyílik meg a III. Képzőművészeti Nemzeti Szalon, amely május 23. és szeptember 28. között látogatható a Műcsarnokban.  

A 208 alkotást felvonultató kiállítás csütörtöki sajtóbejárásán Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója elmondta, hogy az intézmény 160 éve - bár nem ebben az épületben - a művészeknek alakult, "makrófolyamatosság, hogy ezt a szalonok sorozata folytatja, folytatta az elmúlt évszázadban, és egy mikrofolyamatosság, hogy ez már a harmadik Képzőművészeti Nemzeti Szalon".

prae.hu

A cím kapcsán Kosztolányi Dezső sorait idézte, melyek szerint az ember egyedüli példány. Ehhez hasonlóan a művészetről való felfogásunk szerint a műtárgy is egyedi példány, tehát nem helyettesíthető tárgy - magyarázta.

Hozzátette, a címben szereplő fogalomnak van digitális szakszóként (non-fungible token) egy másik jelentése is, mely szerint az adott tárgy - a kriptovaluták világához hasonlóan - egy számmal pótolható, és elveszíti azt a személyességet, amit az elmúlt évezredekben a műalkotás fogalma fedett.

"A kiállítás egyik érdeme a szalonforma, amiben ötévente válogatott művészek válogatott munkáit mutatjuk be, egy másik kitüntetett pillanat pedig az, amikor a művészetfelfogásunk veszélybe kerül"- fogalmazott. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a kiállítással "beleálltak ebbe a problémába".

Kállai Katalin művészeti tanácsadó Szegő György szavaihoz kapcsolódva arról beszélt, hogy a nem helyettesíthető tárgy fogalma a kriptovaluták világából került vissza a hagyományos képzőművészetbe, valamint a művészet teljes egészébe.

Azt mondta, a digitalizáció, a digitális művészet sokszorosíthatósága kissé csorbította a tárgyak egyediségét és megismételhetetlenségét, talán meg is rettentette a művészeket. Viszont a non-fungible token fogalma arra jött létre, hogy ebben a sokszorosítható digitális világban egy algoritmussal mégis létrejöjjön egyfajta egyediség.

"Visszavettük a kiterjesztett valóságtól ezt a fogalmat, mert a művészet teljes egészére érvényes: a kiállítás hat termében azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy minden műalkotás, minden művészeti tárgy egyszeri és megismételhetetlen" - jelentette ki Kállai Katalin.

A kiállítás főkurátora Baksai József, társkurátora Verebes György.

 

Fotó: Műcsarnok Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho
A TRIP és a Lóci játszik zenekar a MOMkultban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés