bezár
 

art&design

2025. 06. 20.
Együttműködik az MTA és a NÖRI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Együttműködik az MTA és a NÖRI A magyar tudomány felbecsülhetetlen kincseinek megőrzésére együttműködési megállapodást kötött pénteken a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).

A megállapodás célja összekötni és még népszerűbbé tenni a tudomány és a nemzeti emlékezet kapcsolódási pontjait, ennek keretében megőrizni és megtartani a magyar tudomány múltjának felbecsülhetetlen kincseit a nemzeti emlékezetben.

prae.hu

Az erről szóló dokumentumot pénteken az MTA székházában írta alá Freund Tamás, az MTA elnöke és Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója.

"A magyar tudomány művelésének része az emlékezés kultúrája is. Egy tudós közösség tagjaiként tudjuk, hogy munkánk nemcsak a magunk érdeme, hanem az előttünk járók munkájának, örökségének folytatása is, amivel egyúttal nyomot hagyunk az utánunk jövőknek. A NÖRI és a kétszáz éves Magyar Tudományos Akadémia és Könyvtára is ezt a szellemiséget képviseli" - emelte ki köszöntőjében a közlemény szerint Freund Tamás.

Mint mondta, az MTA feladata kétszáz évvel ezelőtti alapításakor a magyar nemzeti kultúra kiterjesztése, a nemzeti múlt feltárása is volt. A reformkori virágzásban, a szabadságharc leverését követő súlyos évtizedekben és az első világháború romjain az intézmény a nemzeti identitás őrzőjének, a nemzet megmaradása reményének számított.

Az Akadémia működésének első egy és negyed századában - egészen az 1949-es törésig - a nemzeti kultúrában kitüntetett szerepet betöltő szépirodalom legjelentősebb alkotói közül számosan az Akadémia tagjai is voltak. Ezt a törést és a tagságuktól megfosztott akadémikusok méltóságának helyreállítását fejezte ki az a gesztus, hogy a Közgyűlés 1989-ben rehabilitálta a méltatlanul kizárt akadémikusokat, 1992-ben pedig megalakult a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. Amikor pedig legutóbb, 2019-ben az Akadémia megújította küldetésnyilatkozatát, abban többek között a nemzet tudományos és kulturális örökségének ápolását is célul tűzte ki - idézte fel az MTA elnöke.

A közlemény idézi Móczár Gábort, a NÖRI főigazgatóját is, aki az együttműködési megállapodás aláírásakor azt mondta: a nemzeti emlékezet és a tudományos örökség egymásra épülő pillérei közös identitásunknak. "Amikor a tudósok síremlékeit felújítjuk, vagy emléküket kiadványban, rendezvényen idézzük meg, nemcsak emléket állítunk, hanem egy erősödő közösséget is építünk"- hangsúlyozta.

Ez a partnerség lehetőséget ad arra, hogy a tudósok emlékét ne csupán őrizzük, hanem élővé tegyük a társadalom számára, különösen egy olyan korszakban, amikor a múlt értelmezése és a tudásba vetett hit különös felelősséget ró ránk. Éppen ezért jelent kulcskérdést, hogy a társadalom felé kinyithassuk tudósaink örökségének megismertetését - emelte ki.

Az együttműködés részeként kiemelt figyelmet kap a Magyar Tudomány Évének méltó megünneplése, az Akadémia tagjaihoz kötődő emlékhelyek felújítása és gondozása. A közös rendezvények és kiadványok célja, hogy a tudományos élet nagy alakjai ne csupán a szakmai közösség, hanem a szélesebb társadalom számára is élő példák maradjanak.

Az emlékezés, az identitásápolás és a tudás átörökítése olyan közös felelősség, amelyben az MTA és a NÖRI aktív partnerek kívánnak lenni - méltósággal, szakmai elhivatottsággal és a nemzeti közösség iránti elkötelezettséggel.

Az együttműködés kiemelkedő eredménye a NÖRI és az MTA közös gondozásában megjelenő Emlék-Őr magazin 2025. évi második száma, amely teljes egészében a Magyar Tudomány Éve előtt tiszteleg. A 1500 példányban megjelenő tematikus kiadvány szerzői kizárólag akadémikusok, akik tanulmányaikkal, esszéikkel és visszatekintéseikkel a magyar tudomány múltját, jelenét és jövőjét mutatják be a nagyközönség számára. E szemlélet jegyében készült el (500 példányban) az a falinaptár is, amely a Magyar Tudomány Éve alkalmából a nemzeti és történelmi emlékhelyeinkhez kötődő jeles tudósokat, valamint a Nemzeti Sírkertben nyugvó akadémikusokat mutatja be hónapról hónapra.

A közös munka másik fontos pillére az Akadémia elhunyt tagjaihoz kötődő emlékhelyek megőrzése és méltó felújítása. A 2025-ös évben összesen húsz tudós, művész, mérnök és közéleti szereplő síremlékének restaurálása valósul meg olyan kiemelt temetőkben, mint a budapesti Fiumei úti sírkert, a Kozma utcai zsidó temető, a kecskeméti és visegrádi köztemetők vagy a miskolci Felsőhámori temető.

A közös emlékezetpolitikai munkát több jelentős ünnepi rendezvény is kíséri az év folyamán, amelyekben mindkét intézmény aktívan részt vesz. A programok között szerepel Nagy Iván horpácsi temetkezési helyén okos parcellakő avatása, Xántus János születésének 200. évfordulójának közös megünneplése, együttműködés a Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán, valamint megemlékezések Alexander Bernát, Klebelsberg Kunó, Vörösmarty Mihály és Toldy Ferenc életművéről.

 

Fotó: Magyar Tudományos Akadémia Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
art&design

Riport a Honey, have you ever heard of “zacskós-tej-tartó”? című kiállítás kurátoraival, Mayer Kittivel, Novák Piroskával és Viski Noémivel

Más művészeti ágakról

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
Len Wiseman: Balerina
gyerek

Június 20-tól 3 napos programsorozat várja a családokat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés