bezár
 

zene

2025. 10. 24.
Brahms-koncertsorozat az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezésében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október végén különleges programsorozattal készül az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány: a koncerteken Johannes Brahms Magyar táncok című műve csendül fel Elek Szilvia és Kassai István zongoraművészek előadásában, miközben az eredeti dallamok is megszólalnak Bíró Júlia és a Heveder zenekar tolmácsolásában – közölte a Hagyományok Háza az MTI-vel.

A sorozat október 25-én Kolozsváron kezdődik, majd 26-án Székelyudvarhelyen, 27-én Marosvásárhelyen, 28-án pedig Csíkszeredán várják a közönséget. A koncertek különlegessége Sziklavári Károly Johannes Brahms magyar táncai – Források, hagyomány, párhuzamok, utóhatás című könyvének bemutatója, amelynek keretében a résztvevők Brahms zenei inspirációinak forrásait ismerhetik meg a népzenei gyökerektől a romantikus zongoradarabokig.

prae.hu

A sorozat zárásaként október 30-án Budapesten is bemutatják a kiadványt, amelyhez ünnepi koncert kapcsolódik Pál István Szalonna és Bandája közreműködésével a Hagyományok Házában.

A programban közreműködnek továbbá:

  • Elek Szilvia – zongora, csembaló és fortepiano; nemzetközi pályafutás, számos díj és kamarazenei, valamint összművészeti estek szervezése
  • Kassai István – zongoraművész, több nemzetközi díjjal, jelentős hangfelvételi és kottakiadói tevékenységgel
  • Sziklavári Károly – kutató és művészeti szakíró, a magyar muzsika századainak szakértője

A programsorozat így egyszerre kínál irodalmi, zenei és történeti élményt, amely a közönséget Brahms világának gazdag és sokrétű hangzásvilágába vezeti.

Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Facebook-oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Ki marad, ha Shady eltűnik?
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Händel Jephtha című oratóriuma az Il Pomo d'Oro előadásában
Schlanger Tamás és a Sonus Cordis Kvartett a FUGA-ban

Más művészeti ágakról

G. István László kötetbemutatója a Magvető Caféban
Az Oscar-jelölt A zuhanás hangja című filmről
Három nő a karrierváltásról
Parti Nagy Lajos kötetbemutatója a Magvető Caféban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés