art&design
Hogyan lehet az életet megragadni? Mit érzékelhet az ember, például, egy növényből? És mit a növény az emberből? Összegabalyodottságukból hogyan lesz elevenség, melyben maga az élet tárulkozik fel (Michel Henry)? Rögzíthető-e az élet, megragadható-e anélkül, hogy ne merevítenénk ki, ne dermesztenénk halottá rögtön; s a lüktetésként megélt folyamatosságot ne élettelen töredékekké szabdalnánk szét?
Az élő című kiállítás nem a megragadást, hanem az érzékelést, az egymásba való átfolyás tapasztalatát akarja átadni a medializált világ nyelvén: fotókon, videókon, élő közvetítésen keresztül. Felveti azt a kérdést is, hogy a részvételi, installatív videóművészet eszközeivel hogyan különböztethető meg az élő és a csak annak látszó; a valóban organikus vagy csak rendezettnek, strukturáltnak tűnő; a mechanisztikusan véletlenszerű a valóban autonóm módon valami újat létrehozó kapcsolódásoktól.
Egy növény live-streamje a kiállításon a közvetítettség, a reprezentáció örökös eltávolító gesztusa ellenére is valami elevent próbál felmutatni: egy növény életét. A művészpáros saját otthonába installált, szenzorokkal ellátott szobanövény a kiállítás teljes ideje alatt ’élőzni’ fog: a FUGA terébe streamelik a róla készült videót, és az általa is élőben, társalkotóként alakított zenesávot. Egy webkamera segítségével pedig (melynek adatait nem rögzítik!) a kiállítás ideje alatt jeleket közvetítenek a másik irányba, a FUGA-ból az otthoni, felszenzorozott növény felé. De jelenvaló, lélegző élőlények (növények, gombák) is bekerülnek a kiállítás terébe, egy diorámába, „halott tárgyak” közé – így teremtve meg élet és élettelenség bonyolult összefüggésrendszerét.
A multimediális installációkkal berendezett kiállítási tér gyűrődésekkel teli: egymásra rétegződnek a különféle médiumok, eszközök, jelek, jelrendszerek, melyek így hiperbolikussá válnak. A pillanatnyi benyomásokból, emlékekből, érzetekből szerveződő jelenetek között nincs sem logikai, sem időbeli, sem térbeli koherencia, hanem csak spontán párhuzamok, analógiák, asszociációk. Egyetlen képen belül is burjánzást látunk, az egymásra-göngyölődés (Maurice Merleau-Ponty) túlzásait – semmi sem kivehető, mégis oly’ lüktető és életszerű!
A blanche the vidiot – Péter Szabina és Bodnár Kristóf – jelen kiállításán a videókon és a live-stream-en túl objekteket, talált tárgyakat és fotókat is találunk, melyeket a művészek más kontextusba helyeznek, animálnak, mozdulatlanságból mozgásba lendítenek. A vizuális totalitás megteremtése mellett hangsúlyt helyeznek a zenére is: a szintetizátorokkal gerjesztett hangok által nem illusztrálni akarván a megteremtett világot, mint inkább belesodorni a nézőt a jelenlét meditatív állapotába.
Az élő című kiállítás nem elvont, hanem érzékileg átélhető filozófiai, ökológiai gondolatokat kínál, mindenekelőtt arra az etikai indíttatású kérdésre keresve választ, hogy mit jelent a növényeket, egyáltalán, az élővilágot tekintetbe venni.
Az élő kiállítás Január 23-ától tekinthető meg a FUGA Budapesti Építészeti Központban.



