A 20011. janáur (!) 15-én, a dunatesti éjszakában, a hatos-négyes magasvasút zakatolásától hangos Északi téren található szórakozóhelyen játszódó történettel egy elmagányosodott és szakralitás nélküli világba kalauzolnak, melyben zsigeri módon válik átélhetővő a főszereplő fiatalok elementáris vágya a többre, a kapcsolódásra, a transzcendensre, a feloldódásra.

Az egymásba gabalyodó emberi kapcsolatokból, kapcsolódásokból építkező előadás olyan fontos kérdéseket is feszeget, mint: Hogyan keretezünk utólag egy szerencsétlenséget? Mit jelent személyesen átélni egy tömegtragédiát és milyen ezt utólag, kívülről vizsgálni és talán csak részben, vagy soha meg nem érteni igazán?

Ebben az elanyagiasodott világban már semmi sem szent, egy út van az ifjúság számára a transzcendens felé: feloldódni a táncparketten a lüktetésben. 

„A történet egy kifordult valóságot igyekszik pillanatokra megvilágítani. Szereplői fiatalok, tinédzserek, azonban önreflexióik révén érettebbek a koruknál. Kamaszságuk szélsőségességükben és inkoherens tetteikben nyilvánul meg. Igazi archetípusok, akiket a társadalmi kilátástalanság – ez a bizonyos kifordult valóság – rángat egy végzetes esemény felé. A darab egy áldokumentum, egy elképzelt porosodó akta, elképzelt ügy, elképzelt fordulatokkal – minden összefüggés a valósággal pusztán az ihlet műve.” – mondta az olvasópróbán a rendező, Regős Simon, akitől korábban olyan előadásokat láthattak a nézők, mint az Orgia, a Lassúság, a Puszták népe és a Hisztéria üzenőfüzete. 

A nézők két vagy akár három szemszögből is tanúi lehetnek az eseményeknek, melyet már előzetesen a jegyvásárlásnál eldönthetnek. Más-más élményre számíthatnak a nézőtéri „kadétok” és színpadi „zarándokok”. A merészebbek, akik a részvételiséget szeretik, a színpadon megidézett szórakozóhelyen foglalhatnak helyet, sőt akár mozoghatnak a térben is, éppen úgy, mintha a történetben megelevenedő HEVöN buli résztvevői lennének. A megfigyelők a közönség soraiból követhetik nyomon a megidézett buli eseményeit.