bezár
 

színház

2026. 02. 18.
Muzeszin - múzeum és színház
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Múzeumot és színházat összekapcsoló programsorozat indul Szentesen.

Irsai Farkas László, a Koszta József Múzeum igazgatója elmondta, hogy a Megyeháza épületében valósul meg a program, amellyel elsősorban a fiatalabb generációt célozzák meg.

Az ötlet nem példa nélküli: a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egykori igazgatója, Kiss Imre korábban sikerrel mutatott be színházi előadásokat múzeumi térben. A szentesi Megyeháza egyben a közgyűjteménynek is helyet ad, így ideáis helyszín a megvalósításhoz.

Az előadások sorát a február 27-es nyitórendezvény vezeti fel, amelyen Léner Péter rendező, a József Attila Színház egykori igazgatója a 20. századi európai és hazai színház folyamatairól mesél, többek között az Aczél György által fémjelzett "3T" korszakról.

A kapcsolódó színházi előadás Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című művének két feldolgozása: a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos diákjai március 13-án, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi színpadának hallgatói április 9-én áll színpadra a darabbal.

 

Fotó: szentesiertektar.hu (Megyeháza) / szentesimozaik.hu (Muzeszin)

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

A Sirokkó Szövetkezet Keleti Blokk – Tömegpánik egy felvonásban című darabjáról
színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
Életvárók támogatói nap a Katona József Színházban
színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Thomas Pynchon Ellenfényben című regényének magyar bemutatójáról
Az Irodalom és Blues zenés irodalmi estről
A magyar irodalom „ifjúsági problémája” a 70-es és 80-as évek fordulóján
Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés