zene
Családi előadássorozattal várja a közönséget a Szent István Filharmonikusok és a Magyar Művészeti Akadémia közös, Pastorale 2026 című rendezvénye március 21-én a Pesti Vigadó Dísztermében – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A 16 órakor kezdődő előadáson két egyfelvonásos opera kerül színre: Wolfgang Amadeus Mozart Bastien és Bastienne című daljátéka, valamint Giovanni Battista Pergolesi Az úrhatnám szolgálója című vígoperája. Mindkét mű magyar nyelven hangzik el, a Pergolesi-darab ezúttal azonban rendhagyó formában, prózai betétekkel, Weöres Sándor fordításában kerül színpadra – tájékoztattak a szervezők.
Hozzáfűzték, hogy a Pastorale-sorozat a zene, a tánc és a társművészetek ötvözésével kínál élményt az egész család számára. A programok célja, hogy közelebb hozzák a közönséghez a klasszikus zenei műfajokat, és segítsék a művek befogadását.
A sorozatban 1997 óta már csaknem 300 előadás volt, amelyeken megközelítőleg százezer néző vett részt minden korosztályból. Számos produkciót a televíziónézők is láthattak. Hosszú időn át a Zuglói Zeneházban zajlottak a programok, 2016-tól pedig a Pesti Vigadó Díszterme ad otthont a rendezvénynek – emlékeztettek.
Egy-egy szezonban négy új produkció készül. Az előadásokra hétvégi napokon kerül sor, melyek között mindig van opera, illetve különböző tematikus koncertek vagy látványos táncprodukciók. Az említettek mellett gyakoriak a felvillanyozó népzene-néptánc előadások is – részletezték.
A sorozat állandó szereplője a Szent István Filharmonikusok, amelyet többnyire a zenekar két karmestere, Horváth Gábor és Ménesi Gergely vezényel, azonban vendégkarmesterek is fellépnek a koncerteken. A programok állandó vendégszereplői közé tartoznak a Magyar Táncművészeti Egyetem ifjú művészei is – fűzték hozzá.
Az idei esten közreműködik Csörgeő Luca (szoprán), Szaniszló Dániel (tenor) és Najbauer Lóránt (basszus). A Szent István Filharmonikusok zenekart Horváth Gábor vezényli.
Az előadás rendezője Gémes Katalin, a bevezetőt Solymosi Tari Emőke mondja.



