bezár
 

színház

2026. 03. 20.
Programok a bábszínházi világnapon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Programok a bábszínházi világnapon Szombaton tartják világszerte a bábszínházi világnapot, amelyhez országszerte számos programmal, többek közt kulisszajárásokkal, bábbemutatókkal, és családi programokkal csatlakoznak a helyi bábművészek, társulatok, színházak.

Az UNIMA Nemzetközi Bábművész Szövetség 2003-ban hozta létre a művészeti ünnepet, melyet az egész világon március 21-én tartanak  – emlékeztet a Budapest Bábszínház közleményében.

A dokumentumban idézik a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjával 2025-ben kitüntetett Blasek Gyöngyit, a Budapest Bábszínház társulatának tagját, aki az idei világnapi üzenetet megfogalmazta: „Most, a bábszínházi világnapon azt üzenem, hogy mi, akik ebben a nagy kavalkádban alkotunk, pontosan tudjuk, milyen csoda keletkezik a fejünk, szívünk, kezünk, egyszóval az egész testünk és lelkünk által. Ezért óriási a felelősség, hogyan viselkedünk, mit tanítunk, milyen példát mutatunk a fiataloknak!".

A világnap alkalmából a miskolci Csodamalom Bábszínházban délelőtt kézműves foglalkozásokat tartanak, amelyen a résztvevők elkészíthetik saját bábjaikat. Ezt követően a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című előadást láthatják a nézők.

Szegeden óriásbábos felvonulással készülnek, amely a Dugonics térről indul, majd a Kövér Béla Bábszínház a kisgyerekeket pöttömszínházi előadással, a Fityfirity című produkcióval várja.

Kulisszajárást szervez a debreceni Vojtina Bábszínház a Kálvin téri, általában a közönség előtt zárva tartó tereiben. A látogatók a Vitéz László Látvány-Tárat is megtekinthetik, valamint a program során kiderül, hol és milyen eszközökkel, milyen anyagokból készülnek az előadások bábjai, amelyek szakszerű tárolási körülményeit is megismerhetik az érdeklődők.

Március 21-én a világnap egybeesik a Budapesti Színházak Éjszakája programmal, amelynek keretében a Budapest Bábszínház bábkiállítással és előadásokkal készül. Az aulában kerül sor az egész nap nyitvatartó ideiglenes kiállításra, amelyet egy feladatlap segítségével fedezhet fel a közönség, a helyes válaszadók között pedig páros belépőjegyeket és értékes ajándékcsomagokat is kisorsolnak.

Délelőtt a Pettson és Findusz előadást mutatják be, ezután kulisszajárást szerveznek, délután a Dekameron 2023-terápiaIstenháta, majd a Dekameron 2023-terápiaO. hazatér továbbáll című előadásokat lehet megtekinteni. Este a Gapit live című nyilvános podcast-sorozat keretében a közönség előtt beszélget Ellinger Edina igazgató, Ács Norbert színművész, Gimesi Dóra irodalmi vezető és Hoffer Károly vezető tervező a 2026/2027-es évad első bemutatójáról, Az ember tragédiájáról.

A kispesti Wekerlei Kultúrházban a Csudálatos Álomcirkusz című előadás mellett, Szegedi Katalin nyúlfigurájából kézműves foglalkozás és az Álomzug Társulás bábokból és emlékekből szőtt kiállításának megnyitója várja a bábozás iránt érdeklődőket, Kolozsváron pedig a Puck Bábszínház magyar társulatának foglalkozására és közös játékra hívják a közönséget. A brémai muzsikusok című előadás után közös foglalkozást és az előadáshoz kapcsolódó játékot is szerveznek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Bergman Hűtlenek című drámája a Radnóti Színházban
színház

A Műút folyóirat Túlhevített virágcsokor című digitális mellékletéről
színház

Interjú a Csokonai KözTér Második felnőttkor című projektjéről

Más művészeti ágakról

A természet (meg)érintése – Az álmok vágányán és A farkas bőre című filmek apropóján
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
art&design

Az EX SITU kiállításról
A József Attila Emlékhely rendhagyó tárlatvezetéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés