bezár
 

színház

2026. 06. 24.
Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődik a kisvárdai színházi fesztivál Pénteken kezdődik a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja. A színházi seregszemle kilenc napja alatt a Kárpát-medence magyar nyelvű színházi társulatai több mint húsz versenyelőadást mutatnak be a közönségnek, de szakmai beszélgetések, workshopok és szórakoztató előadások is várják az érdeklődőket - közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztiválon erdélyi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai és magyarországi társulatok lépnek színpadra, a programban újragondolt klasszikus művek, kortárs történetek, monodrámák, zenés előadások, vizsgaelőadások és kísérleti színházi formák kaptak helyet.

Az idei fesztivál díszvendége a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat, amely fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. A társulat több előadással és programmal is jelen lesz Kisvárdán.

Az idei rendezvény különlegessége, hogy hosszú felújítás után ismét bekapcsolódik a fesztivál életébe a megújult Várszínpad, a korszerűsített játszóhely a fesztivál egyik helyszíneként fogadja a társulatokat és a közönséget.

A versenyelőadásokat öttagú szakmai zsűri értékeli, a fesztivál ideje alatt minden nap szakmai beszélgetések is lesznek, ahol az alkotók, a kritikusok és a közönség közösen elmélkedhetnek az előző napi előadásokról. A versenyprogram mellett a fesztivál szórakoztató előadásokkal, szakmai workshopokkal és kísérőprogramokkal várja a közönséget.

A részletes program a www.kisvardaifesztival.hu oldalon elérhető.

Fotó: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Cseresznyéskert – Royal Shakespeare Company, Swan Theatre, Stratford-upon-Avon
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Szakonyi Károly a szocioriport és a hangjáték kapcsolatáról, és a rádiódramaturgia mibenlétéről
Meggyeskert, Nemzeti Színház, MITEM

Más művészeti ágakról

Nem vagy egyedül cikksorozat – Danny Boyle: Trainspotting
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés