art&design
2009. 11. 23.
Hanuka Fesztivál a fény ünnepén
Hagyományteremtő Hanuka Fesztivált szervez a Budapesti Zsidó Hitközség Goldmark termében a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ (ZSIKK) december 12. és 17. között.
A fény ünnepén, a jeruzsálemi templom felszentelésének emlékét őrző Hanuka napjain négy, gyertyagyújtással egybekötött különleges koncert szerepel a programban - közölte Soós Emese, a ZSIKK sajtóreferense az MTI-vel.
Az első napon, december 12-én a Judrom Gipsy Klezmer Band és Klein Judit lép fel. A kiváló kvalitású roma és zsidó zenészekből alakult magyar együttes a cigány és zsidó zene fúziójából született dallamokat kelti életre. Klein Judit énekművész a jiddis, ladino és héber dallamok egyik legsokoldalúbb előadója, évek óta a Judrom állandó vendégszólistája.
December 14-én Trenderli címmel rendhagyó kamarazenei programmal lép fel Korcsolán Orsolya hegedűművész, aki a Zsidó Nyári Fesztiválon minden előadás előtt eljátszotta a fesztivál szignálját. Műsorán többek között Kreisler, Sarasate és Dvorák művei hangzanak fel. Partnere lesz Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora és Neumark Zoltán zongoraművész.
Falusi Mariann Kollektív neurózis - Könyvzene című önálló estje december 15-én látható és hallható, az összeállítás Kati Marton magyar származású amerikai újságírónő könyve nyomán keletkezett. Fellépésén közreműködik Szirtes Edina "Mókus", Danis Lívia és Sárik Péter. A koncerten kilenc magyar élettörténetét mesélik el, akik kiemelkedően fontosak voltak a huszadik század történelmében, kultúrájában, művészetében. A produkció a közelmúltban a New York-i magyar évadon is nagy sikert aratott.
Gerendás Péter Faludy György megzenésített verseit énekli el december 17-én. A családias hangulatú koncerten ütőhangszereken Gerendás Dani, fuvolán Gerendás Hanna játszik.

További írások a rovatból
Trafik címmel nyílt kiállítás Lobot Balázs műveiből a Printa edition galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával