bezár
 

színház

2010. 02. 19.
Vírus támadta meg Eperjes Károlyt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vírus okozta Eperjes Károly betegségét, amely a szervezet jelentős folyadékvesztésével jár - tájékoztatta a veszprémi Petőfi Színház sajtófőnöke pénteken az MTI-t.

Szkéné színház

A Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, a színház művészeti tanácsadója az egyik fővárosi kórházban teljes kivizsgáláson esett át, jól van, de a teljes felgyógyulása érdekében még néhány napot az egészségügyi intézményben kell töltenie - mondta Varga Róbert.

Mint hozzátette, a művész megerősítette, hogy szerdán délután Budapesten a Bazsalikom gyógyszertárban lett rosszul, eszméletét vesztette és kórházba vitték.

Eperjes Károly arra kéri az érte aggódókat, hogy a kórházban ne látogassák, ugyanakkor köszönetét fejezi ki az intézmény orvosainak, ápolóinak a lelkiismeretes munkájukért - mondta a veszprémi színház szóvivője. Tájékoztatása szerint Eperjes Károly reméli, hogy hamarosan visszatérhet a színpadra.

Veszprémben a Pillantás a hídról című darab Alfieri szerepét játszotta Eperjes Károly, és azt most Oberfrank Pál, a teátrum frissen kinevezett igazgatója veszi át.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

színház

Szabó Magda: Az a szép, fényes nap történelmi drámája a Csokonai Nemzeti Színházban
A Mary Page Marlowe című előadás a londoni Old Vic-ben
Pintér Béla és Társulatának Kabuki című előadása az Átriumban
Az Orlai Produkciós Iroda Szuvidált szenvedélyek című előadása a Belvárosi Színházban

Más művészeti ágakról

Kiről kaphatta a nevét Misi Mókus?
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
art&design

Hermann Zoltán: "Odaát" című kiállítása nyomán (Semmelweis Szalon, Budapest, 2025. 10. 15. – 11. 13.)
A megújult Életünk folyóirat 2025 őszi lapszámáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés