bezár
 

art&design

2010. 03. 02.
Múzeumi negyedet tervez a Fidesz
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizenöt éves távlatban Európa Házat, Néprajzi Múzeumot, modern magyar művészeti múzeumot építtetne Tarlós István, a Fidesz leendő főpolgármester-jelöltje a fővárosi Nyugati pályaudvar és környékére - írta keddi számában a Népszabadság.

prae.hu

A napilapnak Tarlós István azt mondta: kész költségvetési terveik még nincsenek, de a megaprojektet már az első ciklusban szeretnék elindítani, ha másként nem megy, magántőke bevonásával.

A lap idézi Tarlós Istvánnak az új ciklusra szóló Budapest-programját, amely szerint "a Nyugati pályaudvar eleve kikívánkozik az Eiffel-csarnokból, így maga a csarnok, némiképp a D,Orsay mintájára, kulturális csarnokká alakítva, mintegy bejárati épülete lehetne a múzeumpromenádnak."

Az új negyed összekapcsolódna a Hősök terén található múzeumokkal is. A koncepcióhoz illik az Európa Ház, amelyben az európai, vagy legalábbis az uniós nemzetek létrehozhatnának egy-egy kis saját kulturális-turisztikai-gasztronómiai centrumot egy helyen, kiállítóteremmel, zeneteremmel, vendéglővel, információs központtal. Ez Finta József építész ötlete volt - írta a lap.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához
Megnyitószöveg blanche the vidiot és Palik Eszter "Norma" című kiállításához
art&design

Farkas Tiffany megnyitóbeszéde Ernszt András és Körei Sándor 'Longing for Gaia' című kiállításán

Más művészeti ágakról

Illyés Gyula és Weöres Sándor egy-egy anya-versének hasonlóságairól
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Steven Soderbergh: Fekete táska


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés