bezár
 

irodalom

2010. 03. 18.
Egy évet csúszhat a Márai Program
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lassan már másfél hónapja miniszteri jóváhagyás alatt vannak az NKA kollégiumainak tárgyévi keretei. Információink szerint a gondot az okozza, hogy tavaly a vártnál kevesebb kulturális járulék folyt be, és azt kell eldönteni: az idei kereteket csökkentik vagy a Márai Program marad el.

prae.hu

Lehet művészet nélkül élni, de az európai kultúra (és ennek amerikai változatának) alakulása azt bizonyítja, hogy nem jó. Ezért érdemes áttekinteni röviden a kultúrafinanszírozás egyes kérdéseit. Magyarországon ma biztos alapokon nyugszik az állami támogatás (lásd később), ami a magánmecenatúra hiánya miatt lényeges kérdés. A céges adókedvezmény okán a többi művészeti ágnál kicsit jobb helyzetben van a filmipar és a színházi világ, hiszen ha például egy filmet egy cég adója bizonyos százalékával támogat, akkor alacsonyabb adót fizet, mintha nem adna pénzt a filmre, és még a művészek is jól járnak.

Mint ismeretes, 2010-től az ötös lottó játékadójának 90 százalékából működik a magyar kultúra állami támogatása során szakmai szempontokat figyelembe vevő Nemzeti Kulturális Alap. A törvényt európai trendeknek megfelelően alkották meg, és lehetővé teszi a hosszú távú, biztonságos működést. Amit leváltott: a kulturális járulékok bizonytalan alakulása, hiszen korábban az NKA bevétele ebből képződött meg (a éksőbbiekben ez a 2010-es évre vonatkoztatva nagyon fontos lesz). A játékadóból pesszimista számítások szerint egymilliárd forint többletbevétel várható.

A jelentős gondok, a probléma – mint az élet több területén – a válság miatt jött létre. A 2009-es kulturális járulék összege a szerényebb művészetfogyasztás miatt alacsonyabb lett a vártnál, így nem fedezte az NKA év elején tervezett, majd szerződésekkel bebetonozott kiadásait. A forráshiány százalékos aránya ismereteink szerint kétszámjegyű, azaz milliárdos tétel.

Úgy tudjuk, hogy az NKA az idei bevételből utólagosan finanszírozná a tavalyi kötelezettségvállalásait, ezért két út áll előtte. Az egyik a szakkollégiumok keretösszegének kétszámjegyű, 10-20 százalék közti megkurtítása, ami az eddig megszokott kulturális folyamatokra mérne jelentős csapást, a másik lehetőség a már kritizált, egymilliárdos Márai Program egyesztendős elhalasztása lenne.

Úgy tudjuk, az Oktatási és Kulturális Minisztériumban ezzel a dilemmával küzdenek, ezért húzódik az egyes szakkollégiumok költségvetési keretének meghatározása. Egy családi példával élve az a kérdés, hogy válság idején új autót kell-e vásárolni, vagy az eddigi életszínvonal fenntartására kell törekedni.
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Beszélgetés Gerevich Andrással XXX című kötetéről
Georg Leß Az éhségputtók éjszakája című kötetének bemutatójáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 11. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 7. számáról

Más művészeti ágakról

színház

A Sirokkó Szövetkezet Puszták népe – A társadalmi szorongás című darabjáról
színház

Porogi Dorka A színház ideje. Színészettörténet című kötetének bemutatójáról
A Kollár-Klemencz Kamarazenekar lemezbemutatójáról
art&design

Az EX SITU kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés