bezár
 

art&design

2010. 05. 04.
Előkerült Mária Terézia pécsi portréja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A múlt század ötvenes éveinek elején a pécsi városháza díszterméből múzeumi raktárba került Mária Terézia portréja; a nagyméretű festmény hatvan év után rövidesen visszatérhet - írta kedden az Új Dunántúli Napló.

prae.hu

Nagy Gábor orvos-katonatörténész néhány esztendeje botlott a különös történetbe, s fedezte fel, hogy a Mária Terézia-portré megvan.

Némi segítséggel rá is lelt: becsomagolva porosodott a régi megyeháza múzeumi raktárnak használt padlásterében és időközben az is kiderült, hogy 1952-ben végleg a pécsi Janus Pannonius Múzeum tulajdonába került. A történész évekig halogatta, hogy előrukkoljon a felfedezésével, mígnem a közelmúltban elérkezettnek látta az időt arra, hogy felkeresse javaslatával Páva Zsolt polgármestert, miszerint a portrét illő volna visszatenni a helyére. A város pedig támogatta az elképzelést.

Amikor Mária Terézia 1780-ban szabad királyi városi rangot adott Pécsnek, elküldte mellé nagyméretű portréját is. Kicsit ugyan fiatalítva magát, a portré tizennégy évvel korábban készült róla. A festményt a képviselők azonnal illő helyen, a városháza dísztermében akasztották ki, s ott is lógott közel két évszázadon át- olvasható a baranyai napilapban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az A.P. Art Galéria Echoes című tárlatáról
art&design

A 7layers című csoportos kiállítás a Pikszisben
art&design

Megnyitóbeszéd Nagy Dániel kamarakiállításán
art&design

Gwizdala Dáriusz: Epres Smoothie

Más művészeti ágakról

gyerek

Magyarország animációfilmes fesztiválja
Parti Nagy Lajos kötetbemutatója a Magvető Caféban
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés