bezár
 

film

2010. 05. 10.
Ken Loach filmje is bekerült a cannes-i versenyprogramba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az utolsó pillanatban Ken Loach Route Irish című filmje is bekerült a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába - számolt be róla hétfőn a The Hollywood Reporter online kiadása.

prae.hu

A szerdán kezdődő fesztivál Arany Pálma-díjáért így a korábban bejelentett 18 film helyett 19 produkció versenyez. A cannes-i szervezők várhatóan még hétfőn megerősítik, hogy a brit rendező elfogadta iraki témájú filmjének meghívását - írta a THR.com.

A Route Irish Liverpoolban és Irakban játszódik. Két korábbi katonáról szól, akik Irakban dolgoznak, és ugyanabba a nőbe lesznek szerelmesek.
A guardian.co.uk szerint Loach eredetileg visszautasította a fesztivál meghívását, és csak most, a 24. órában gondolta meg magát.

Loach, aki Barátom, Erik című vígjátékával tavaly is szerepelt a Cote d'Azurön, rendszeres vendége a cannes-i filmmustrának. Négy éve a Felkavar a szél című háborús filmdrámával nyerte el a nagy presztízsű Arany Pálma-díjat.

A 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál szerdán a Ridley Scott által rendezett Robin Hood című hollywoodi kalandfilm versenyen kívüli vetítésével nyílik meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Alex Garland és Ray Mendoza: Warfare
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont
Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról
Mike Cheslik: Hundreds of Beavers

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
Az OFF-Biennále Traces of Life című kiállítása
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés