bezár
 

art&design

2010. 06. 03.
Megelevenednek a királyi szertartások a gödöllői kastélyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A királyi szertartások felelevenítése mellett számos "korhű" programmal, színes, látványos bemutatókkal és előadásokkal várják az érdeklődőket a hét végén a Gödöllői Grassalkovich Kastélyba.

prae.hu

Holub Katalin, a kastély szóvivője csütörtökön elmondta az MTI-nek, hogy a kastély 1867-ben koronázási ajándékként került Erzsébet királyné és I. Ferenc József használatába. Erre az eseményre emlékeznek minden évben - így most is - a királyi szertartások egy részének felidézésével, illetve számos családi programmal.

Szombaton a főbejárat melletti ünnepi díszőrségváltás, illetve a "cercle" varázsol korhű hangulatot a felújítás alatt álló, nagyrészt már megszépült impozáns kastély falai közé. Az utóbbi szertartás a régi, férfiak közötti audencia - rövid személyes találkozás - női megfelelője - tette hozzá a szóvivő. Az érdeklődök találkozhatnak a Sisi-hasonmás verseny győztesével, Szabó Dórával és udvarhölgyeivel, valamint szemtanúi lehetnek a királyné két kedvenc kutyája - Plato és Shadow - emlékkő-avatásának is.

A kétnapos program Pécsi Ildikó Kossuth-díjas művész (Gödöllő új díszpolgára) szavalatával, illetve a kastélyt kiválóan ismerő Szabó Margitnak, a Sisi baráti kör titkárának előadásával folytatódik. A kicsiket és nagyokat ezután az eredeti pompáját nagyrészt már visszanyert kastélykertben a kerttervezők vezette sétára, íjászbemutatóra és vásári komédiára invitálják.

Vasárnap többek között gyermekszínházi előadás, dámalovas bemutató és operettgála szórakoztatja a közönséget, de hintózni és pónin lovagolni is lehet majd. A kulturális kínálatot tárlatvezetés, kézműves foglalkozás és iparművészek vására színesíti.

A többségében ingyenes programokat rossz idő esetén a kastély termeiben tartják meg - közölte Holub Katalin.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
art&design

Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról

Más művészeti ágakról

gyerek

Magyarország animációfilmes fesztiválja
Reptér, Magdafeszt, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
A 2025-ös Őszi Margó Irodalmi Fesztivál harmadik napjáról
Így telt a 2025-ös őszi Margó Irodalmi Fesztivál első napja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés