bezár
 

építészet

2010. 06. 19.
Fatemplomot szentelnek az őrségi Magyarföldön
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ökumenikus szertartás keretében szentelik fel szombaton a 36 lelkes Magyarföld fatemplomát, amelyet több száz önkéntes épített fel és rendezett be több mint egy év alatt.

A Zala megyei, őrségi településen Rátóti Zoltán polgármester - a Nemzeti Színház színművésze - kezdeményezésére láttak neki az építkezésnek. Mújdricza Péter építész tervei alapján az "alapfát" tavaly május végén rakták le, a famunkák az alapozás után július közepén indultak, és ekkor állították fel az első oszlopokat is.

A templom építését a Nemzeti Színház jótékonysági gálaestjén befolyt bevételből, valamint magánszemélyek, vállalkozások és egy bank adományából finanszírozták. Több száz önkéntes - köztük asztalosmesterek, ácsok - kétkezi munkával segítették a megvalósítást, amelyből a színművész-polgármester is folyamatosan kivette a részét.

Az ökumenikus fatemplom felszentelési szertartását Veres András szombathelyi katolikus megyés püspök, Steinbach József dunántúli református püspök és Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület elnök-püspöke mutatja be.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Az építészet mint idea és realitás a 80-as évek Magyarországán
építészet

Interjú Filip Rybkowskival
építészet

Reflexió a girlscanscan Tripping on Modernist Monuments című kiállításáról

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Fodor Veronika kalandkönyvéről
Michael Dweck és Gregory Kershaw: Gaucho Gaucho


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés