bezár
 

színház

2010. 06. 22.
Paraszt Forma-1 Ópályiban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Paraszt Forma-1-et is rendeznek az idei Nemzetközi Aratófesztiválon Ópályiban a hét végén.

Az egykori ló vagy tehén vontatta falusi lőcsös szekeret öt fős, erős férfiakból álló csapatok húzzák, és a névadó híres autóverseny mintájára természetesen kerekeket is cserélniük kell a látványos, mulatságos viadalon.

Erdélyi Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település független polgármestere az MTI-nek elmondta: az aratófesztivál rendezői tervezik, hogy "levédetik" a Paraszt Forma-1 elnevezést, hiszen ma már igazi kuriózumnak számít az ópályi verseny, és nem csak az országhatáron belül, hanem azon túl is híres a különös vetélkedő.

Az aratófesztiválra idén is érkeznek külföldi résztvevők, most lengyelországi és romániai kaszás csapatok sorakoznak fel. A kétnapos rendezvény pénteken bemelegítő koncerttel veszi kezdetét, a Kormorán együttes lép fel 20.00 órától a Mátészalkával szomszédos községben. Előtte 15.00 órától lengyel, magyar és román focicsapatok részvételével öregfiúk labdarúgótornán szórakozhatnak a sportkedvelők.

Az aratók versenye szombaton 10.30 órakor indul. A hét csapat - úgy, mint egykor - kaszával, marokszedő sarlóval és kévekötőfával kezdi betakarítani a gabonatermést. Közben indul a főzőverseny is, a régi tápláló ételeket készítik el a szakácscsapatok, köztük a híres kaszáslevest, amelynek legfontosabb alapanyaga a füstölt sertéssonka.

Az aratás fortélyainak felelevenítését és az ételek elfogyasztását követően 14.00 órakor kezdődik a Paraszt Forma-1. A települések ötfős csapatai állnak rajthoz, majd húzzák a kerékgyártó mesteremberek valamikori, fából készült lőcsös szekerét, amelyet tüzikovácsok vasaltak be, időtállóságukat növelve. A 150 méteres táv időre történő megtétele közben kerékcsere is vár az együttesekre, természetesen ebben is a gyorsaság lesz a döntő. A virtusvetélkedő kiegészül tojáselkapóval, illetve zsákos búza targoncás, talicskás szállításával is. Sőt még kakasszépségversenyt is rendeznek, a környék legmutatósabb szemétdombi baromfiurát választják meg.

Ugyancsak a nézők szórakoztatására szolgál a kulturális program dáridós népdal műsortól kezdve a Nelson együttes koncertjéig.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Robert Icke Szophoklész-átirata a Radnóti Miklós Színházban
színház

Legyetek jók, ha tudtok. Zenés játék a Magyar Színházban
A Hullámtörés című dráma a Radnóti Színházban

Más művészeti ágakról

Danczi Csaba László emlékére
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
Celine Song: Többesélyes szerelem
art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés