bezár
 

film

2010. 06. 30.
DiCaprio játssza Hoovert Eastwood filmjében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Leonardo DiCaprio játssza Edgar J. Hoovert, az FBI első igazgatóját Clint Eastwood készülő életrajzi mozijában.

A veterán filmes, Clint Eastwood Hereafter című természetfeletti thrillerjének befejezése után - amelynek utómunkálatai éppen most folynak - talán már ősszel belevág a Hoover című produkció forgatásába - jelentette az olasz hírügynökség, megerősítve a tavasszal lábra kelt pletykákat.

A Malpaso és az Imagine Entertainment produkciójában készülő filmet a Warner Bros. forgalmazza majd. A forgatókönyvet Dustin Lance Black írta, aki tavaly Oscar-díjat kapott a Milk szkriptjéért.

DiCaprio Eredet című új thrillere sajtóértekezletén számolt be arról, hogy az életrajzi filmen dogozik. Mint mondta, beszélt Eastwooddal a szerepről, ami izgalmasnak ígérkezik, hiszen Hoover kezében az amerikai történelem jó néhány hírhedt botrányának anyaga megfordult. "Minden, a vietnami háborútól Dillingeren és Martin Luther Kingen át J.F. Kennedyig" - idézte a világsztárt az awardsdaily.com honlap.

Hoover 1924-ben lett az FBI elődjének igazgatója, és oroszlánrésze volt a Szövetségi Nyomozóiroda 1935-ös megalapításában, amelynek első igazgatója lett. A posztot 1972-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Bár neve félelmet keltett a kisebbségi csoportokban, halála után fény derült arra, hogy maga is homoszexuális volt és titokban női ruhát viselt.

Bár a film Hoover titkos életét is reflektorfénybe akarja állítani, DiCaprio szerint nem lesz olyan jelenet, amelyben női ruhába bújik.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszámoló a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválról - Egy másik nézőpont
Tudósítás a 17. KAFF Kecskeméti Animációs Filmfesztiválról
A konyha és A brutalista című filmekről

Más művészeti ágakról

art&design

Megnyitóbeszéd Vigh Levente Léptek nyomán című kiállításához
irodalom

Bemutatták Szeles Judit Világatlasz című verseskötetét
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés