bezár
 

színház

2010. 08. 06.
Együttműködés az egykori Balettintézet épületéért
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) üdvözli a civil társadalom felelősségvállalását, és kész együttműködni minden szereplővel az egykori Állami Balettintézet épülete érdekében - reagált az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a KÖH az épület megmentéséért szerveződő szombati civil nagygyűlés hírére.

Civil szervezetek szombat délutánra hirdettek zenés-táncos tiltakozó nagygyűlést a Balettintézet épületéért az Andrássy út 25. elé. A többek között a Facebook közösségi portálon szerveződő demonstráció során fellépnek a Presidance Company táncosai és a Mozdulatművészeti Társulat; a szervezők az ügy támogatói között sorolják fel mások mellett Bán Teodóra és Bozsik Yvette táncművészt, Fábry Sándor humoristát, Gerle János építészt, Jókai Anna írót, Kriszt László koreográfust, Ráday Mihály operatőrt és Somló Tamás zenészt.

Mint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal közleményében felidézte, a Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett, 1883-86 között épült Drechsler-palota évtizedeken keresztül adott otthont az Állami Balettintézetnek.

A már hosszabb ideje üresen álló műemlék helyreállításával kapcsolatban a KÖH többször intézkedett, legutóbb februárban szabott ki 30 millió forintos bírságot az épület állagvédelmi és jó karbantartási kötelezettségeinek súlyos elmulasztása miatt. Ennek köszönhető, hogy legalább az elrendelt, későbbre nem halasztható állagvédelmi munkákat az időközben felszámolás alá került tulajdonos cég felszámolója elvégeztette - áll a hivatal közleményében.

A KÖH kiemelten fontosnak tartja, hogy a világörökségi területen, az Operaház szomszédságában álló műemlék mielőbb építészeti, történeti értékeihez és a környezetéhez egyaránt méltó, lehetőség szerint közösségi rendeltetést kapjon, amely hosszútávra biztosítja megőrzését.
"Ennek a célnak az elérésében a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kész az együttműködésre a mindenkori tulajdonossal, minden állami szervvel, önkormányzattal, civil szervezettel" - fogalmaz a közlemény, amelynek végén a KÖH jelzi: a korábbiaknál is határozottabban kíván élni a rendelkezésre álló jogi eszközökkel.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Kovács Tamás színművésszel a KultúrArc eseményén
A Tér 12 Kulturális Egyesület Leláncolt Prométheusz című előadása a Szkénén
Benkó Bence Sirály-rendezése a Gólem Színházban
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében

Más művészeti ágakról

Avagy a svédek operába mennek – a Così fan tutte Uppsalában
film

Véget ért a 2. Budapest International Film Fesztivál
irodalom

Vados Anna Egymás lélegzete című kötetének bemutatójáról
Makai Máté mesél Andris Kalnozols regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés