bezár
 

irodalom

2010. 09. 07.
Eltemették Utassy Józsefet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Végső búcsút vettek a 69 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Utassy József költőtől; a Kossuth-díjas művészt kedden temették el lakhelyén, a Zala megyei Rédicsen.

prae.hu

A ravatal mellett a Magyar Írószövetség képviseletében Vasy Géza író, a Kilencek költőcsoportja nevében pedig Péntek Imre mondott elköszönő szavakat.

Vasy Géza úgy fogalmazott, hogy a Kossuth-díjas költőt a Magyar Írószövetség és a teljes írótársadalom siratja, amely a gyászban talán egységessé tud válni. Mint kifejtette, a nemzedéktársak, a világháború szülöttei vallották először Utassy Józsefet a maguk költőjének, felfedezték, olvasták és szavalták a verseit, mert megértették és megérezték, hogy azt mondja ki, amit képviselni szeretnének.

Péntek Imre, a Pannon Tükör című kulturális folyóirat főszerkesztője felidézte, hogy az 1990-es években a budapesti ELTE bölcsészkarán összeállt Kilenceket, "az elérhetetlen föld csapatát" Utassy-csoportként emlegették, mert "ő volt a legérettebb, legkiforrottabb lírikus, akinek a tolla alatt minden dallá vált, játékos ritmusként csengett, beleivódott az emlékezetbe".

A Kossuth-díjas költő temetésen több százan vettek részt. A Magyar Írószövetség a búcsúztatásra külön autóbuszt indított.

Utassy József 1941. március 23-án született Ózdon, 1969-ben egyike volt a "Kilencek" nevű költőcsoport alapítóinak. Betegsége 1974 óta akadályozta a munkában, ennek ellenére megkerülhetetlen lírai életművet hozott létre. 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen, ahol súlyos betegségéből felépülve, még öt éven át alkotott. Ebben az időszakban két önálló kötete is megjelent Farkasordító és Ezüst rablánc címmel.

Munkásságáért 1978-ban József Attila-díjjal, 1989-ben és 1996-ban Déry Tibor-jutalommal, 2001-ben Balassi emlékkarddal és babérkoszorúval, 2008-ban Kossut-díjjal, tavaly pedig Bethlen Gábor-díjjal ismerték el. 2001-ben az Év könyve díjat vehette át, 2002-től pedig tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának.

Kossuth-díját a magyar költészet nyelvi és formai megújításában elért eredményeiért és műveiért vehette át.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nagy László és Weöres Sándor egy-egy versének kapcsolatáról
Avagy mit ihletett Kafka férge, Cortázar axolotlja és Langelaan legye
Megjelent Tandori Dezső Egyetlen című kéziratának hasonmás kiadása
Kritika Kukorelly Endre Ház, háború, halott című könyvéről

Más művészeti ágakról

Dedikáció a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
színház

Székely Csaba Az igazság gyertyái című drámája a Budaörsi Latinovits Színházban, Alföldi Róbert rendezésében
Celine Song: Többesélyes szerelem
Inspirációkról, hatásokról, feszültségekről és feloldásokról Nagy Ákos Lineaments II. című lemeze kapcsán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés