bezár
 

színház

2010. 09. 17.
Több előadás lesz Székelyudvarhelyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az anyagi nehézségek fokozódása és a kisegítő személyzet hiánya dacára az eddigieknél is több előadást kínál a most kezdődő évadban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház.

Szkéné színház

Az intézmény vezetői az MTI-vel azt közölték, hogy három nagyszínpadi produkciót, három stúdióelőadást, két egyéni műsort, valamint egy gyermekelőadást terveznek, ezen kívül vendégelőadásokat is láthat a közönség, mégpedig a tavalyihoz képest változatlan áron.

Az idény első előadását október 7-én tartják, Frank Wedekind A tavasz ébredése című kortárs darabját mutatják be Szabó K. István rendezésében.

Decemberben zenés komédiával szórakoztatják a nagyérdeműt: az Irma, te édes! című alkotást Csurulya Csongor rendező viszi színre. Márciusi bemutatójuk keretében Egressy Zoltán Portugál című darabját állítják színpadra Zakariás Zalán rendezésében. Kiss Csaba szerzőként és rendezőként jegyzi A dög című "lányregényt" a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház pedig Barabás Olga rendezésében mutatja be Carlo Goldoni A hazug című komédiáját.

Stúdióelőadásokat is terveznek. Ezek keretében Csehov-Kiss Csaba De mi lett a nővel? című "férfimeséjét" Tóth Árpád viszi színre, Csurulya Csongor pedig Henrik Ibsen Nóra című drámáját rendezi. Paula Vogel Desdemona, játék egy keszkenőről című alkotását Patkó Éva állítja színpadra. Az Aradi Kamaraszínház és a Tomcsa Sándor Színház közös produkcióját láthatják majd ezen a színpadon, Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című tragikomédiáját Tapasztó Ernő rendezi.

A kínálatban két egyéni műsor és három - a gyergyószentmiklósi és a csíkszeredai színházzal közösen kínált - gyermekelőadás is szerepel.
Október 11-től 14-ig ismét megszervezik a DráMa kortárs színházi találkozót, programja még csak most alakul.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nyitónap a Horizont Táncfesztiválon
Frenák Pál: Lutte of Birds
színház

Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

A Folkment Minifesztiválról
Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
irodalom

Beszámoló a Margó utolsó napjáról
art&design

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés