színház
2010. 11. 01.
Kezdődik az Armel-operaverseny döntője Szegeden
Knut Vaage egy norvég népmese alapján készült, Veslefrikk című darabjának ősbemutatójával megkezdődik szerdán a Szegedi Nemzeti Színházban az Armel Operaverseny és Fesztivál döntője, amelyben tizenhárom énekes verseng a legjobb női és férfi operaelőadói címért - közölte Kund Laura, a rendezvény sajtóreferense az MTI-vel.
A fesztiválon, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg, idén is öt operaegyüttes egy-egy új versenyprodukciója látható, amelyek szerepeiért az elő- és középdöntőkben mérkőztek meg a fiatal énekesek.
Első produkcióként, szerdán Knut Vaage Veslefrikk című operáját láthatja Alföldi Róbert rendezésében a közönség. A tavalyi versenyen sikert aratott olasz komponista, Marco Tutino új műve, A lakáj, amelyet a cseh Ludek Golat rendez, november 6-án és 7-én kerül színre.
Verdi Traviatája a házigazda szegedi teátrum produkciója, Juronics Tamács munkája, ezt november 9-10-én játsszák. Az amerikai Pasatieri Csehov drámája alapján készült operája, A sirály november 12-én és 13-án látható Szegeden Harangi Mária rendezésében.
A finálé utolsó előadása Prokofjev remekműve, A tüzes angyal lesz, amelyet a világjáró román származású mester, Silviu Purcarete Debrecenben vitt színre. A szegedi előadásokat november 15-én és 16-án tartják. A díjátadó gála pedig november 17-én lesz.
A döntőbe jutott tizenhárom fiatal között három magyar verseng: a tavaly is a verseny döntőjébe jutó Balczó Péter Alfred Germont szerepét énekelheti a Traviátában, Haja Zsolt, a Magyar Állami Operaház magánénekese Constantine-t a Sirályban, Cseh Antal, a Szegedi Nemzeti Színház művésze pedig az Inkvizítor szerepét A tüzes angyalban.
A versenyzőknek járó díjakról nemzetközi zsűri dönt az énektudás mellett a színpadi képességek figyelembevételével. A zsűri a legjobb női, illetve férfi előadónak járó, 10-10 ezer eurós elismerés odaítélése mellett idén először a legjobb produkciót is díjazza. Ezt az eddigi versenyeken csak a közönség tette meg, amelynek tagjai idén is voksolhatnak az általuk legjobbnak ítélt produkcióra az előadásokat közvetítő Duna Televízió és az ARTE Live Web világhálós oldalán.

További írások a rovatból
Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban
Más művészeti ágakról
A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban