bezár
 

art&design

2008. 05. 30.
Pannon Design bútorkiállítás Sopronban
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A letisztult formák, a csokoládébarna helyett a lilásbarnás bazaltszín, természetes fánál az amerikai és az európai dió, festettnél a zöld-fehér kombináció a bútordivat jellegzetességei, amelyekben a Pannon Design Bútor- és Lakberendezési Kiállítás látogatói gyönyörködhetnek péntektől vasárnapig Sopronban.

prae.hu

Pakainé Kováts Judit, a szervező Faipari Tudományos Alapítvány elnöke az MTI-nek elmondta: harmadik alkalommal rendezik meg a bemutatót az Ikva-parti városban. Ezúttal több mint 2000 négyzetméteren 75 kiállító vonultatja fel újdonságait. Bútorgyártók, kereskedők, designerek, tervezőművész és terméktervező egyetemi hallgatók állítják ki terveiket, portékáikat. Design bútorokat, egyedi és nagysorozatban előállított bútorokat egyaránt láthat a közönség. A kiállítás gazdag anyaga segíti eligazodni a lakáskultúra divatirányzatai között az érdeklődőket. 

A bútorokat sokszólamúság jellemzi - mondta Bánhalmi Gábor faipari mérnök, belsőépítész. Fogalmazása szerint lekerekített formavilág, szecesszióból átvett indás motívumok, textilben a virágdíszítés, másutt a modern vonalú fekete-fehér festett lakberendezési tárgyak jelzik a divatirányt, amely jól érzékelhető volt az egyik legismertebb nemzetközi szakmai bemutatón, a milánói kiállításon - ismertette a szakember. Hozzátette: ezek az irányzatok a soproni kiállításon is jelen vannak.  

A soproni programot nemzetközi kovácstalálkozó színesíti. Az ország minden részéből és a határon túlról is érkeztek szakemberek, akik a kézműves tradíciókat kovácsművészeti kiállításon, szakmai tudásukat pedig kovácsművészeti versenyen mutatják meg.  

A szervezők bíznak benne, hogy az idei látogatottság felülmúlja a tavalyi érdeklődést. Mintegy 7 ezer látogatóra számítanak vasárnap estig. Tavaly 5700-an voltak kíváncsiak a bútordivat soproni bemutatójára.

nyomtat

További írások a rovatból

art&design

A Talált terepen. Művészeti gyakorlatok a Marcel Duchamp-díj 25 évéből című kiállításról
art&design

Bemutatták Győrffy László Poszthumán Stratégiák című könyvét
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Fodor Veronika kalandkönyvéről
Johann Dionnet: Az avignoni szerelmesek
Fedezd fel Csontváry Kosztka Tivadar művészetét!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés