bezár
 

színház

2010. 12. 24.
Egyiptomban vendégszerepel a Szegedi Kortárs Balett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyiptomban vendégszerepel január közepén a Szegedi Kortárs Balett társulata, az afrikai turné a magyar uniós elnökséghez kapcsolódó kulturális rendezvénysorozat része lesz.

Szkéné színház

A szegedi táncosok a kairói és az alexandriai operában lépnek föl összesen három alkalommal - mondta Juronics Tamás, az együttes Kossuth-díjas művészeti vezetője az MTI-nek.

Az egyiptomi közönség a társulat egyik tíz éve készült produkcióját, a Carl Orff kantátájára 2001-ben koreografált Carmina Burana című egyfelvonásos táncjátékot és az együttes legújabb előadása, a Testek filozófiája című darab egyik felvonását láthatja.

Juronics Tamás elmondta: a társadalmi kérdésekről és az emberi kapcsolatokról a mozdulatok nyelvén szóló új produkció tipikus utazó darab: a táncosok lényegében díszlet nélkül, minimális jelmezben - az általuk játszott fogalmakat jelölő pólókat viselve - lépnek a színpadra. Így a vendégszereplés e része nem is okozott logisztikai problémát, annál inkább a Carmina Burana egyiptomi bemutatója. Az együttes életében megszokott feladat a fellépéshez szükséges kellékek szállítása, a díszletek Afrikába hajóztatása azonban olyan költségekkel járt volna, melyet egyik fél sem tudott vállalni.

Molnár Zsuzsanna díszlettervező ezért Egyiptomba utazott, ahol újra legyártják a Carmina Burana díszleteit, s így a kairói és az alexandriai közönség is az eredeti látványban gyönyörködhet a vendégjáték során.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A kripli a Centrál Színházban
KIBORULT – színház, vacsora, pótSzilveszter! a Kettőspont Színházban
színház

KristofLAB „Artificial Paradise” című kiállítása a MAMŰ Galériában

Más művészeti ágakról

A Folkment Minifesztiválról
A konyha és A brutalista című filmekről
Steven Soderbergh: Fekete táska


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés