bezár
 

art&design

2008. 05. 31.
Nemzetközi kerámiatárlat nyílik Hódmezővásárhelyen
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tizennyolc külföldi és csaknem ötven magyar kerámiaművész alkotásaiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában vasárnap délben - tájékozatta az MTI-t a Híd című nemzetközi kerámiatárlat koordinátora szombaton.

prae.hu

Pannonhalmi Zsuzsa elmondta: a tárlaton a hazaiak mellett, többek között japán, egyiptomi, török, valamint felvidéki és vajdasági magyar kerámiaművészek alkotásai is láthatók lesznek. Több mint százötven művet tekinthetnek majd meg az érdeklődők egy hónapon át. 

A szakember hozzátette: a tárlat üzenete az, hogy a kerámiaművészet hidat teremt a különböző szemléletek, világnézetek, életfelfogások között. 

A tárlat ötlete két éve érlelődött - fogalmazott Pannonhalmi Zsuzsa. Akkor Gödöllőn tartották az Alkotótelepek Magyarországon című tárlatot, és a kiállítás olyan nagy sikert aratott, hogy a folytatás mellett döntöttek. 

Tavaly Franciaországban, Vallauris-ban, Hódmezővásárhely testvérvárosában mutatták be a gazdag anyagot a francia művésztelep alkotásaival kiegészítve. Ennek következő lépése a mostani kiállítás, melyhez kapcsolódtak a vajdasági Zenta és a felvidéki Losonc keramikusai. 

Egy-egy kiállított kerámia a szakértői becslések szerint több mint félmillió forintot ér, így a kollekció értéke megközelíti a negyvenmillió forintot. 

A tárlathoz konferencia is kapcsolódik, amelyet hétfőn rendeznek meg Hódmezővásárhelyen.

nyomtat

További írások a rovatból

Baráth Áron & Pál Katja alkotásai a VILTIN Galériában
Benkő Barnabás, Enyedi Zsolt, Hamerli Judit képzőművészek közös kiállításáról
art&design

Mihai Barabancea: Cyborg Dolphin Tears kiállítás és könyvbemutató
Megnyitóbeszéd Augusztinyi Fruzsina kiállításához

Más művészeti ágakról

Az ezegymunkahej című zenés bohózat a Három Hollóban
Richard Wagner Lohengrinje új köntösben a 150. Müncheni Operafesztiválon
színház

Thomas Ostermeier Sirály rendezése a londoni Barbican Centre-ben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés