színház
2011. 01. 11.
Hárman pályáznak az egri színház élére
Hárman jelentkeztek az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatói posztjára kiírt pályázatra - tájékoztatta az intézményfenntartó, fideszes irányítású Heves Megyei Önkormányzat aljegyzője kedden az MTI-t.
Kovács Csaba nem erősítette meg, de nem is cáfolta az MTI azon értesülését, hogy az igazgatói tisztségre Blaskó Balázs, a teátrum színművésze, Barta Dóra, a színház tánctagozatának vezetője és Szíki Károly színművész pályázik.
Az egri színházat mindenképpen új vezető fogja irányítani, hiszen - mint azt az aljegyző megerősítette - nem pályázik Csizmadia Tibor, aki 2001 óta igazgatta a teátrumot.
A pályázatokat január 17-én egy szakmai bizottság értékeli, ezt követően a fenntartáshoz hozzájáruló egri, majd a Heves Megyei Önkormányzat kulturális bizottsága hallgatja meg a jelentkezőket.
A közgyűlés január 28-án dönt a direktor személyéről, akit február 1-jei hatállyal neveznek ki, ám csak augusztus 1-én kezdi meg a munkát - ismertette a folyamatot Kovács Csaba.
Szíki Károly vezéralakja volt annak a demonstráció-sorozatnak, amelynek keretében - országos visszhangot kiváltva - civil szervezetek tiltakoztak a korábban szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés azon terve ellen, hogy magánműködtetésbe adja az egri kórházat.
Maga Szíki Károly volt az, aki a döntés meghozatalakor egy kismalacot engedett szabadjára a közgyűlésnek otthont adó teremben, azt szimbolizálva, hogy "disznó döntés született".

További írások a rovatból
A Füsziről és a Roma Hősök Fesztiválról Balogh Rodrigóval beszélgettünk
Más művészeti ágakról
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról