színház
2011. 02. 09.
"Évszakok" - Mozdulatművészet a Nemzeti Táncszínház nagyszínpadán
2011. február 16. szerda 19 óra Nemzeti Táncszínház, 1014 Budapest, Színház u. 1-3.
A Magyar Mozdulatművészeti Társulat jelenleg egyedülálló képviselője a száz éves magyar tradícióval rendelkező mozdulatművészetnek. A február 16-án bemutatásra kerülő mozdulatművészeti est a társulat két vezetőjének, Fenyves Márknak és Pálosi Istvánnak a közös alkotása. Az Évszakok témája az örök körforgás mai értelmezése, a természeti és emberi körforgásé, a maga ősiségével és megfoghatatlanságával.
Fenyves Márk és Pálosi István vezetésével 1995-ben alakult az együttes (Még 1 Mozdulatszínház néven), első önálló estjüket 1998-ban adták elő. A Magyar Mozdulatművészeti Társulat küldetése és fő célja azóta is, hogy az 1948-ban elnémított műfaj újra köz- és elismert legyen hazánkban és külföldön egyaránt. Ezért rekonstrukciós darabjaival tiszteleg a hagyomány előtt, kortárs bemutatóival pedig új utakat és lehetőségeket kutat a műfaj számára, megőrizve annak gyökereiből táplálkozó értékeit. A társulat egyaránt repertoáron tart 1910-es, ’20-as és 1940-es években készült koreográfiákat, hogy a modern tánc magyarországi gyökereivel, eredetével a mai nézők is megismerkedhessenek, valamint folyamatosan létrehoz új, kortárs mozdulatművészeti műveket a kortárs impulzusok hatására.
A február 16-án bemutatásra kerülő mozdulatművészeti est, a társulat két vezetőjének, Fenyves Márknak és Pálosi Istvánnak a közös alkotása. Az alkotópáros számos díjnyertes, kiváló produkciót hozott már létre közösen 1998 és 2006 között, majd az elmúlt öt évben önállóan koreografáltak, különböző kísérleti utakat jártak be.
Az új bemutató témája az örök körforgás mai értelmezése, a természeti és emberi körforgásé, a maga ősiségével és megfoghatatlanságával. A Mozdulatművészethez oly közel álló téma, mely a természet erőit vizsgálja.

A nagyszínpadi mű szereplői között nemcsak a társulat állandó táncművészeit - Fenyves Márk, Haraszti-Zwiep Adrienn, Kocsis Andrea, Lukács Ádám, Szelőczey Dóra – láthatjuk, hanem a Dream Teamből jól ismert Balázs Marit és az Artus korai éveiből valamint saját társulatának munkái által híressé vált Mándy Ildikót is.
Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Évszakok
Bemutató:
2011. február 16. szerda 19 óra
Nemzeti Táncszínház , nagyszínpad
1014. Budapest, Színház u. 1-3.
Információ: http://www.mozdulatszinhaz.hu
Rendező – koreográfus:
Fenyves Márk, Pálosi István
Szereplők:
Balázs Mari, Fenyves Márk, Haraszti-Zwiep Adrienn, Kocsis Andrea, Lukács Ádám, Mándy Ildikó, Szelőczey Dóra
Zene:
Klasszikus montázs J. S. Bach, J. Haydn, A. Vivaldi művek felhasználásával
Látvány:
FOM
Jelmezkivitelező:
Csorba Krisztina
Fény technikus:
Pelle Zoltán
Fotó:
Dusa Gábor
Támogatók: Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, NKA Táncművészeti Kollégium, Fővárosi Önkormányzat, Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészeti Stúdió

Magyar Mozdulatművészeti Társulat - Évszakok, fotó: Dusa Gábor

További írások a rovatból
Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban
Más művészeti ágakról
Interjú Nagy Emmával
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban