színház
2011. 03. 03.
Forgács Péter indul a győri színigazgatói pályázaton
Megpályázza a Győri Nemzeti Színház igazgatói posztját Forgács Péter, aki korábban már irányította az intézményt - olvasható a Kisalföld csütörtöki számában megjelent interjúban.
Forgács Péter arról beszélt a megyei napilapnak, hogy a 2007-es igazgatóságakor megkezdett úton menne tovább.
"Ha én lennék a kinevezett igazgató, azzal a meglepetéssel kedveskednék a győri embereknek, hogy nem egy évre, hanem öt évre előre készítem el a műsortervet" - mondta, hozzátéve, hogy megbízott igazgatóként már dolgozik a következő évad programján.
A következő szezonban látványos musical, "Molnár Ferenc-i magyar kiválóság", amerikai klasszikus szerző komédiája, kortárs darab és nagyopera is helyet kapna.

További írások a rovatból
Az ember, aki elvesztette az időt című előadás a Vígszínházban
Más művészeti ágakról
A fák bűvös birodalma – Boszorkányos erdei küldetés a Vajdahunyadvárban